Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.
2017. március 24., 00:302017. március 24., 00:30
Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.
A városházán tanácskozó vezetők közös célja továbbra is az, hogy együtt gondolkodva és cselekedve, párthovatartozástól függetlenül megoldásokat keressenek az önkormányzataikat érintő kihívásokra, illetve a helyi feladataikon túlmenően kiálljanak a térség és a teljes erdélyi magyarság jogaiért.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a találkozó egyik szünetében elmondta, a székelyföldi romák helyzetéről Kiss Tamás, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa tartott előadást, a magyar ajkú romák politikai integrációjával próbálkoznak. Az áprilisban sorra kerülő Székely Kongresszus előkészületeiről Bakk Miklós politológus, főszervező tájékoztatta az elöljárókat.
A székely városok címereiről, zászlóiról pedig dr. Szekeres Attila heraldikus értekezett. Ennek kapcsán Antal kifejtette, a héten újra benyújtotta a kérést a fejlesztési és közigazgatási minisztériumba, hogy az új zászlótörvény értelmében kormányhatározatban rögzítsék Sepsiszentgyörgy egy évvel ezelőtt másodszor is elfogadott zászlóját. A következő találkozót a maros megyei Erdőszentgyörgyön tartják.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!