
A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és az ozsdolai Ördög Zoltán is remekül teljesített a 2020-as országos motokrossz-bajnokság első futamán, mindkét háromszéki motoros megnyerte versenyét a szombati ciolpani-i szezonnyitón.
2020. szeptember 08., 00:072020. szeptember 08., 00:07
A koronavírus-járvány miatt a tervezetthez képest közel féléves késéssel rajtolt el szombaton a román motokrossz-bajnokság 2020-as idénye, amelynek első állomása az Ilfov megyei Ciolpani volt. A hétvégi megmérettetésen két háromszéki motoros is rajthoz állt: a Bukaresti Steauának versenyző sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az MX2-es géposztályban tette próbára magát, míg a házigazda Top Cross TCS színeiben induló ozsdolai Ördög Zoltán a 85 kcm kategóriában kísérelte meg begyűjteni a futamgyőzelmet.
Motokrosszosaink tudásuk és tehetségük alapján ezúttal is kiemelkedtek a mezőnyből, Krisztán és Zoltán is megnyerte a ciolpani-i verseny mindkét futamát, s ezáltal maximális pontszámmal fejezte be a hétvégét. Sikerüknek köszönhetően sportolóink nagy eséllyel pályáznak egy-egy újabb bajnoki cím megszerzésére.
„Lazán nyertem, a pálya szuper volt és élvezetes volt rajta versenyezni” – foglalta össze tömören a szombati eseményeket Tompa Krisztián. „Ennyire jól előkészített pályán ritkán versenyezett a fiam, akinek nem volt igazán ellenfele a szezonnyitó viadalon. Fölényes győzelmet aratott mindkét futamon, és most várjuk a folytatást” – nyilatkozta érdeklődésünkre a 13 esztendős kismotoros édesapja, Ördög István.
Eredmények: 85 kcm: 1. Ördög Zoltán, 2. Victor Rusu, 3. Ioan Chiujdea (mindhárman Yamahások és Top Cross TCS-nak versenyeznek); MX2: 1. Tompa Krisztián (KTM, Bukaresti Steaua), 2. Petru Iosif (Yamaha, Top Cross TCS), 3. Arthur Tătaru (Yamaha, Top Cross TCS).
A július végén kiadott motokrosszos versenynaptár időközben megváltozott és leszűkült, így a bajnokság következő fordulóját várhatóan Marosvásárhelyen rendezik meg szeptember 19–20-án, majd a harmadik fordulónak szintén Ciolpani adhat otthon (október 10–11.), ezt követné a prundui (október 17–18) és a sepsiszentgyörgyi (október 24–25.) megmérettetés.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!