Singer Magdolna Szentgyörgyön

Kivételesen jó hangulatú és megerősítő volt Singer Magdolna magyarországi gyásztanácsadó Újrakezdéseink és felállásaink az életben című péntek esti előadása. Aki jelen volt a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, nagyon sokat meríthetett a meghívott Nagy Enikő újságíróval, mentálhigiénéssel való beszélgetéséből, és nemcsak saját veszteségeit, betegségeket, válást, hozzátartozók elvesztését értékelhette át, hanem egész életét.

Singer Magdolna hospice- és gyásztanácsadó, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnöke, tréner, újságíró, önsegítő csoportokat vezet válófélben levőknek és elváltaknak, az újrakezdést segítve. Múlt héten az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság meghívására látogatott Szentgyörgyre háromnapos gyásztanácsadó-képzést tartani, ez alkalommal került sor a nyilvános beszélgetésre is, melyben a meghívott saját élettapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel, bizonyítva: soha nem késő újrakezdeni!

„Az emberek nem azon a napon születnek meg, amelyen az anyjuk világra hozza őket, hanem akkor, ha az élet kényszeríti őket arra, hogy önmagukat világra hozzák” idézte Gabriel García Márquezt Nagy Enikő a beszélgetés nyitányában, ez határozta meg a beszélgetés alaphangulatát.

Singer Magdolna 28 évesen vált el férjétől, amikor ez még nem volt divat: „mintha egy krokodil szájába ugrottam volna”. Két kisgyerekkel volt ereje elmenni egy férfitól, akit szeretett, de aki nem volt jó családapa, felvállalta a takarítást is a kirakatrendezői szakmája mellett. A továbbiakban is bátorsága segítette tovább minden rossz helyzetből: annak ellenére, hogy butának, öregnek tartotta magát, és beszédkészsége sem volt kielégítő, 36 évesen pályaváltást tervezett: addig kirakatrendezői munkát végzett, de szeretett volna pszichológus lenni. Jelentkezett egy pszichológus titkárának, mindenesnek, Haas György később férje lett, sikeres vállalkozást vezettek együtt.

Singer 55 évesen újra elvált, saját jövedelem nélkül találta magát ismét, ezután kezdett el írni, ekkor építette fel önmagát. Közben 41 évesen előrehaladott méhnyakrákkal diagnosztizálták, ehhez kapcsolódik első könyve is, A Rák jegyében, amely tulajdonképpen betegségének naplója. A rákot ezoterikus olvasmányai hatására kalandnak, tanulási lehetőségnek fogta fel: „lehet, hogy ennek én még nagyon fogok örülni” – gondolta, és az valóban sorsfordító ajándéknak bizonyult. Gyógyulását követően kezdett önkéntes hospice-munkába, melyből nagyon sokat tanult, hiszen a halál küszöbén az emberek már levetik álarcaikat. 48 évesen szerzett egyetemi diplomát, majd még több képzést elvégzett. „Most kezdődik az életed” – mondta neki második válásakor Polcz Alaine, akit szintén ő kísért a halál felé. Ma 66 éves, 18 könyve jelent meg, őszre várható a következő. „Mintha lenne egy partitúrája az életünknek” – ebben is igazat ad mesterének.

Az élet több témát hozott az útjába. Olyan nőkkel készített interjúkat, akik – sokszor ismételten – elvesztették magzatukat. Helyzetüket nehezíti, hogy a társadalom magukra hagyja őket, elbagatellizálja ezt az élményt. Vissza kell adni nekik a gyászra való jogosultságot – mondta. A beteg baba születésének traumájáról is írt, dolgozott szüleik halálát, válást elszenvedett gyermekekkel. Tapasztalata szerint nem maga a válás teszi tönkre a gyermekeket, hanem az azt követő harc. Hiszen biztonságérzetük alapjaiban rendül meg: hol lesz az ágyam, ki fog oviba vinni, ki fog este mesélni. Ha ezek rendeződnek, lelkileg hamar talpra állnak a válás után. A férfiakról is könyvet írt (Érző férfiak címmel), mert azt tapasztalta saját válása nyomán is, hogy ők úgy küzdenek meg a válságokkal, hogy befagyasztják az érzéseiket. Sokszor totálisan: nemcsak a fájdalmat, szomorúságot tiltják le, hanem az életörömöt, a spontaneitást és az élményekre való nyitottságot is elveszítik, és évekre megkeményednek. Ám a gyászcsoportokban – ahová nagyon ritkán jelentkeznek éppen a fentiek miatt – a férfiak is rájönnek, hogy kellett nekik az az veszteség, hogy növekedjenek, hogy azok legyenek, akik, hogy jobb emberekké váljanak.

Édesapja halála kapcsán Singer Magdolna azt tanácsolta a gyászolóknak: a szülőket nem elengedni kell, hanem olyan kapcsolatot létesíteni velük, hogy mosolyogjunk, amikor rájuk gondolunk. Ám fogadjuk el, az egónkat félretéve, hogy az élet tele van halállal.