Simább volt a vártnál

89-44 (18-16, 24-6, 22-15, 25-7) arányú, a vártnál könnyebb győzelmet aratott szombaton a Sepsi–SIC a brassói Olimpia fölött a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában, az elődöntő első mérkőzésén. Zorán Mikes tanítványai gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a győztes kilétét.

Bartha Zsófia

2017. április 10., 00:402017. április 10., 00:40

89-44 (18-16, 24-6, 22-15, 25-7) arányú, a vártnál könnyebb győzelmet aratott szombaton a Sepsi–SIC a brassói Olimpia fölött a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában, az elődöntő első mérkőzésén. Zorán Mikes tanítványai gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a győztes kilétét.

 

A mintegy száz szurkoló által bíztatott vendégcsapat repülőrajtot vett, s míg mi rossz hárompontosokkal próbálkoztunk, Houser és Higgins révén hamar bevittek három nem látványos, de annál eredményesebb kétpontost és 0-6-tal nyitottak.

Zoran Mikes nem kért időt, hanem kivárta, míg maguktól felébrednek a lányok, akik Marshall, Marshall, Jeffery, Thomson sorrendben hoztak egy 8-0-s etapot. Ezt követően, a jót menő Houser és Higgins révén még egyszer visszavették a vezetést a brassóiak (8-11), de akkorra már beindult a zöld-fehér gőzhenger és tovább már nem volt megállás: Jeffery, Părău (beesett az első hárompontos is) és Shegog produkciója révén 18-14-re ért véget az első negyed.

A második negyed ennek ellenére 18-16-ról indult, mert a játékvezetők a szünetben kitalálták, hogy Higginsnek az első negyed végén, jó fél másodperccel a játékidő lejárta után dobott kosara benne volt. A hazaiak stábja tiltakozott egy darabig, ajánlgatták erősen, hogy vissza lehetne nézni a youtube csatornára feltöltött felvételt, és akkor kiderülne, hogy – akárcsak a Román-kupa döntőben – Higgins későre lökte vissza a labdát a gyűrűbe, de nem volt kivel tárgyalni, a brassóiak kaptak két ingyen pontot. A Román-kupától eltérően, szerencsére nem ezen a két ponton múlt a meccs sorsa, mert a zöld-fehérek a második negyedben befödték a kosarat, az ellenfélnek mindössze 6 pontot engedélyeztek, miközben ők 24-et szórtak, s ezzel 42-22-re állították a tabellát és gyakorlatilag eldöntötték a meccset.

A második félidőt persze le kellett játszani, de már mindkét együttes a brassói találkozóra készült, különböző felállításban megannyi figurát kipróbált, de a meccs kimenetelén már nemigen akartak változtatni. Végül 47-22-es második félidő után a Sepsi–SIC 89-44-es megérdemelt győzelmet aratott.

Nálunk kilencen iratkoztak fel a pontszerzők közé, Marshall 24 pontot dobott, Shegog double-doublet (14 pont és 10 lepattanó) produkált, csapatszinten 48 lepattanót (köztük 19 támadót) szereztünk, ami önmagában is elég lenne a győzelemhez.

Dan Calancea a meccs után maga is azt mondta: hogy „egy sokkal erősebb” csapattal játszottak, s egy jó kezdet után a második negyedben „elment” a meccs és azt reméli, hogy hazai közönség előtt majd döntő játékra tudják tolni a párharcot.

Zoran Mikes úgy értékelte, hogy „noha nem szabadna azt mondanunk, hogy a kezdet nyomása alatt álltunk, hiszen készültünk erre a meccsre és tudjuk, hol vagyunk”, az elején bizonytalanul játszott a csapat, de ez elmúlt és lendületes, jó játékkal végül is az történt a pályán, amit mi akartunk. „Nagyon hamar el kell felejteni ezt a meccset és készíteni a következőt. Az ott, egy másik meccs lesz, akármi megtörténhet, de jók vagyunk, erősek vagyunk, felkészültek vagyunk, és nagyon remélem, hogy semmi meglepő nem jön közbe és kettőből behúzzuk a párharcot”.

Visszavágó szerdán 18 órakor Brassóban.

A másik elődöntő első meccsén: Kolozsvár – Târgovişte 69-65.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés