A sugásfürdői sípályán hétvégén történt incidensről számol be a CovAlpin síiskola: egy Brassó megyei férfi eltulajdonított egy pár, gyerekeknek való sílécet, illetve bakancsot, amit ha nem szolgáltat vissza, lopás miatt indul eljárás ellene.
2022. február 17., 00:082022. február 17., 00:08
Több mint valószínű, hogy az 50 év körüli férfi simán megúszta volna az esetet, az buktatta le, hogy miközben saját személyautója felé tartott a sílécekkel és bakancsokkal, megcsúszott a jeges aszfalton, és elesett, ekkor figyelt fel rá éppen a Cov-Alpin Egyesület elnöke.
Tiberiu Andrei Poștoacă Facebook-oldalán számolt be az esetről: „vasárnap este, a sípálya felől érkezve, épp előttem csúszott meg és terült el a jeges aszfalton egy úr. Odasiettem, hogy megkérdezzem, jól van-e, és akkor láttam, hogy a kezében egy pár sárga Fischer sílécet tart, amelyekről azonnal tudtam, hogy az iskolánk tulajdona, ahogyan a 28-as, Salomon márkájú síbakancsok is. Mondtam is neki, uram, az a mi felszerelésünk. Azt válaszolta, igen, tudja, épp az autójáig viszi, hogy próbálja fel a gyereke, és hozza is vissza. Érdeklődtem, hogy síórája van-e egyik oktatónkkal, azt mondta, persze, felpróbálják, és visszahozzák. Gyanúsnak tűnt a dolog, ezért vártam, a távolból figyeltem, miközben lefotóztam az autó rendszámát. Csakhogy az úr elfeledkezett a felszerelésről, és elhajtott. Nem próbáltam megállítani, ha már ő úgy gondolta, hogy egy pár síléc megér neki egy rendőrségi ügyet…”
Az egyesület elnöke azt mondta, meg akarta adni az esélyt az illetőnek, hogy önként szolgáltassa vissza az eltulajdonított holmit, még nem tett hivatalos feljelentést, de a rendőrség tud az esetről, és ha a legrövidebb időn nem kerül vissza a felszerelés, minősített lopásért kell felelnie.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!