December 17-én, pénteken 18 órakor nyílik IttMást – Romániai magyar művészet 1975 és 1989 között címmel a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ évzáró tárlata. A kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitja meg. Kurátorok: Vécsi Nagy Zoltán és Madaras Péter.
2021. december 16., 00:152021. december 16., 00:15
A kiállító művészeket és a közönséget Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszöntik.
A tárlat lezárja azt a három kiállításból álló sorozatot, amely az 1945 utáni és 1989 előtti romániai magyar képzőművészetet korszakokra bontva tárja fel és mutatja be. A SzocRelatív című, 1945 és 1965 közötti, valamint a Felezőidő2 című, 1965 és 1975 közötti erdélyi magyar művészetet bemutató, időrendiségben, de tematikailag is rendszerező kiállítások után, az IttMást címmel nyíló tárlat a romániai kommunista diktatúra utolsó időszaka képzőművészetének újító törekvéseit fogja át.
Az IttMást című kiállítás azokat az 1975 és 1989 között alkotó romániai magyar művészegyéniségeket, művészcsoportokat és műveiket ajánlja a közönség figyelmébe, akik annak idején a hivatalos kulturális elvárástól, ízléstől és ideológiától eltérően, a korábbi helyi kánont felrúgva, vagy egy más, szabadabb világ bűvöletében, azaz csupán lelkiismeretüket követve alkottak. A kiállításon szereplő képzőművészek arra törekedtek, hogy formailag, továbbá tartalmilag is lehetőleg autonóm, de az európai képzőművészet idejéhez igazított, a neoavantgárd, a transzavantgárd és más kortárs irányzatokhoz kapcsolódó műveket hozzanak létre.
A kiállításon a kísérleti magatartást szorgalmazó, bátorító mesterek és tanárok műveit együtt láthatjuk a 70-es és a 80-as években induló fiatalabb művésznemzedék mára már híressé vált képviselőinek akkori alkotásaival.
(EMŰK-közlemény nyomán)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!