
Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsa, eddig két esetet diagnosztizáltak - közölte szombat este az egészségügyi minisztérium.
2021. december 05., 09:462021. december 05., 09:46
Egy 48 éves brassói nőt és 59 éves Vaslui megyei férfit fertőzött meg az aggodalomra okot adó mutáció. Mindketten november 30-án érkeztek az országba Dél-Afrikából a román állampolgárokat hazaszállító repülőgéppel.
A két személy tünetmentes, és jelenlegi házi karanténban van.
Ugyanazzal a repülőgéppel utazott haza Dél-Afrikából Romániába egy nagybányai sportoló is, akinek szintén pozitív volt a koronavírustesztje. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a mintájának szekvenálása még tart, az eredményt később közlik.
Ideiglenes intézkedések bevezetésére lehet szükség az omikron variáns romániai terjedésének megfékezéséhez - jelentette ki vasárnap az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila elmondta, azon túl, hogy eddig ez a variáns a legfertőzőbb, nagyon keveset lehet tudni az új koronavírus-mutánsról. Így nincs még pontos információ arról, hogy mennyire súlyos megbetegedést okoz, illetve arról, hogy mekkora az ellenállóképessége az oltásokkal szemben.
Azt azonban a miniszter örvendetesnek nevezte, hogy az omikron variánsával diagnosztizált két romániai személy egyike tünetmentes, a másiknak pedig nagyon enyhe tünetei vannak. "Igaz, mindketten be vannak oltva, de ez is csak azt mutatja, hogy mennyire hasznos a vakcina" - jelentette ki Rafila.
Nicolae Ciucă miniszterelnök vasárnap 11 órától megbeszélést tart az egészségügyi miniszterrel, Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkárral és Adriana Pistollal, az Országos Közegészségügyi Intézet vezetőjével az omikron romániai megjelenéséről.
Alexandru Rafila elmondta, ezen a találkozón különböző forgatókönyveket elemeznek, és más államok példáiból kiindulva számba veszik az omikron variáns terjedését megfékező lehetséges intézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy a variáns terjedését csak lassítani lehet, megállítani nem, mert könnyen elképzelhető, hogy az ismert két eseten kívül már korábban is fertőzött Romániában az omikron.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!