Román főszerkesztőt neveztek ki Kolozsváron a kisebbségi tévéadások élére

A Krónika napilap szerdai számában közölt összeállítás szerint megdöbbenéssel fogadták a román közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári stúdiójában a magyar adás szerkesztői, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a kisebbségi szerkesztőség élére.

Székely Hírmondó

2021. január 06., 13:592021. január 06., 13:59

A lap beszámolója szerint Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató nem hosszabbította meg a stúdióvezetők, főszerkesztők kinevezését, és feladatkörük ellátására január elsejétől mások kaptak megbízatást.

A vezérigazgató a kolozsvári területi stúdió élére - a tisztségből 18 év után távozó Romeo Couti helyére - Alin Gelmareant, a programokért felelős korábbi főszerkesztőt nevezte ki, és Gelmareanra bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését is. Eddig Antal Áron állt a kisebbségi szerkesztőség élén. Nevük elhallgatását kérő szerkesztők a Krónikának elmondták: nem az új vezető személyét kifogásolják, de az elmúlt 31 évben nem volt még példa rá, hogy a kisebbségi szerkesztőséget ne magyar szakember irányítsa.

A többi kisebbségi szerkesztőségben nem történt vezetőváltás, így a bukaresti magyar adás élén Mosoni Emőke, a marosvásárhelyi tévé kisebbségi szerkesztőségénél Fekete Hajnal, míg a temesvárinál a szlovák származású Andrei Borosovici maradt.

Alin Gelmărean elmondta: a kisebbségi szerkesztőség élére szóló kinevezése hatvan napra szól, és ő semmiképpen nem kíván beleszólni a magyar adás műsorpolitikájába. Úgy vélte: kinevezését csupán formai, és szervezési kérdések indokolják.

A TVR vezetőtanácsának öt tagja ugyanakkor  "magyar veszélyt" is lát Alin Gelmareannak a kinevezésében, törvénytelennek tartja az elnök-vezérigazgató összes kinevezését, és a leváltását követelve panasszal fordult parlamenthez. A többi között azt kifogásolják, hogy a szakember felesége, Vig Emese, (a kolozsvári kisebbségi szerkesztőség korábbi vezetője) által forgatott Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozat sokak szerint magyar szemszögből mutatta be az erdélyi magyarság száz évét, és román történészek bírálatát vonta magára. A vezetőtanács tagjai valószínűsítették, hogy "politikai ízű" háttéralku született a kinevezések kapcsán a vezérigazgató és az RMDSZ között, az efféle alkuk pedig az erdélyi románok jogtiprásához, az egységes román nemzetállam destabilizálásához vezethetnek.

A TVR vezetése éles támadások középpontjába került az elmúlt napokban amiatt, hogy a közszolgálati tévé szilveszteri műsorában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket is kigúnyolták, és mindez olyan személyiségek szerepeltetésével történt, akik közismert arcai a közösségi portálokon terjedő járványellenes kampánynak.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés