
A tavalyi és az idei év román és magyar játékfilmjeiből is ízelítőt ad a koronavírus-járvány miatt rövidített programmal, más helyszínen és korábbi időpontban zajló marosvásárhelyi 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - közölték szerdán a szervezők.
2020. október 01., 12:222020. október 01., 12:22
A szokásos novemberi időpont helyett október 7. és 11. között megrendezendő fesztivál programjában szerepel Szász Attila Apró mesék című filmje, amely múlt héten a legjobb filmnek és a legjobb filmzenének járó díjat is elnyerte a pármai filmfesztiválon. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag történelmi romantikus thriller egyik főszereplője Molnár Levente erdélyi színész, akit - egyebek mellett - Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjében, a Saul fiában is láthatott a közönség.
A filmkedvelők megnézhetik egy másik erdélyi fiatal tehetség, Visky Ábel első egészestés dokumentumfilmjét, a Mesék a zárkából című munkát, amely börtönben ülő apák és otthon lévő gyerekeik kapcsolatát mutatja be. Levetítik Hajdu Szabolcs Békeidő című filmjét is.
A román filmek közül a közönség láthatja Radu Jude idén bemutatott, Nyomtatott nagybetű című produkcióját, amely Gianina Carbunariu drámaíró és rendező azonos című színházi előadásának az adaptációja, valamint Radu Ciorniciuc Otthon című alkotását, amely egy, a bukaresti Văcărești Nemzeti Parkban élő kilencgyermekes roma család történetét mutatja be. Az alkotás júniusban elnyerte a legjobb egészestés dokumentumfilmnek járó Arany Kürt-díjat a Krakkói Filmfesztiválon, és ezzel automatikusan bekerült a 2021-es Oscar-mezőnybe.
A közönség megtekintheti még Hartung Attila FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmjét, Bodzsár Márk Drakulics elvtársát, az Ivana Mladenovic rendezte Rettegett Ivána című román-szerb koprodukciót, Kocsis Ágnes Éden című filmjét, továbbá Kövessy Róbert Wichmann Tamás-portréfilmjét, az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét és Dorian Boguta A nyom című produkcióját.
Az idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota helyett a helyi Nyári Színház fogadja be a filmfesztivált, amelynek versenyszekciójában csaknem 40 rövidfilm verseng a fesztivál fődíjáért.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!