A Kovászna Megyei Labdarúgó-egyesület végrehajtó bizottsága a napokban véglegesítette a 4. Liga összetételét, és kisorsolta a menetrendet. Eszerint szombaton – két ötödosztályú csapattal kiegészülve – tizennégy együttes részvételével rajtol a 2022–2023. évi versenykiírás.
2022. szeptember 09., 00:102022. szeptember 09., 00:10
Hosszú idő után végre újraindulhat a pontvadászat Kovászna megyében, azonban csak a negyedosztály rajtol, ugyanis az ötödosztályba mindössze hat csapat nevezett, akik közül négy együttes játékos- és pénzhiány miatt mégsem tudta vállalni a részvételt, így a megyei egyesület kénytelen volt összevonni a két bajnokságot. Ennek fényében csak Zágon és Szentkatolna vállalta, hogy részt vesz a versenykiírásban, a többi csapat – Dálnok, Bodzaforduló, Szotyor és Nagybacon – visszalépett.
Mint ismert, a 2019–2020. évi szezon félbeszakadt a koronavírus-világjárvány miatt, idén tavaszig teljesen szünetelt a megyei bajnokság, április 3. és június 11. között pedig egy csonka idényt bonyolítottak le, mindössze kilenc alakulat részvételével. A tervek szerint – ha az időjárási körülmények is engedik – ebben az évben 14 fordulót rendeznek, a szombaton kezdődő őszi szezon december 11-ig tart, majd 2023 márciusában folytatódik, és május végén zárul, ugyanis a Román Labdarúgó-szövetség júniusban osztályozót rendez.
Az 1. forduló programja: szombaton 17 órától Nagyajta – Barót; vasárnap 16 órától Gelence – Csernáton, 17 órától: Árkos – Papolc, Perkő – Szitabodza, Bardoc – Bereck, Szentkatolna – Réty, Zágon – Kovászna.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!