
Jelenleg országos szinten a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi ágyak 16 százaléka foglalt. Az ágyak kihasználtsága Suceava megyében a legnagyobb, 34 százalékos - számolt be pénteken az egészségügyi miniszter.
2022. január 14., 15:172022. január 14., 15:17
Alexandru Rafila a tanügyi tárca vezetőjével, Sorin Cîmpeanuval tartott közös sajtótájékoztatóján az oktatás módosított szabályait részletezte. Ezek szerint ezentúl felfüggesztik a jelenléti oktatást és online folytatják a tanévet azokban a megyékben, ahol a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt.
Rafila elmondta, hogy a Covid-betegek számára elkülönített kórházi ágyak kihasználtságát rendszeresen közlik majd honlapjukon a megyei egészségügyi igazgatóságok. Jelenleg a kihasználtság Suceava megyében a legnagyobb, 34 százalékos, Kolozs megyében 28 százalékos, Bukarestben és Ilfov megyében pedig 16 százalékos.
A miniszter hangsúlyozta, az iskolákat nyitva kell tartani, 'de nem minden áron'. Közlése szerint jelenleg a kórházban ápolt Covid-betegek mintegy 2-2,5 százaléka fertőzött a koronavírus omikron-variánsával. Hangsúlyozta, hogy a vírusnak ez a változata az oltottakat is megfertőzi, de esetükben 'jóval enyhébb' a betegség lefolyása.
Rafila elmondta, hogy az oktatás szabályait az omikron sajátosságaihoz igazították a hatóságok. A variáns egyik sajátossága a rendkívüli fertőzőképessége, Franciaországban például 300 ezer, Nagy-Britanniában és Olaszországban pedig több mint 200 ezer fertőzéses eset jegyeznek naponta - magyarázta a tárcavezető.
Továbbra is érvényben marad az előírás, hogy teljes egészében online oktatásra térnek át azok az iskolák, amelyek osztályainak legkevesebb felében felfüggesztették a jelenléti oktatást - közölte pénteken a tanügyminiszter.
Sajtótájékoztatóján Sorin Cîmpeanu emékeztetett arra, hogy az új szabályok szerint egy óvodai csoportban vagy iskolai osztályban akkor függesztik fel a jelenléti oktatást, ha hét egymást követő napon legkevesebb három koronavírus-fertőzéses esetet igazolnak.
Mint ismert, az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) csütörtök este elfogadott határozata értelmében online oktatásra térnek át a tanintézetek azokban a megyékben, amelyekben a koronavírusos betegek kezelésére szánt kórházi ágyak több mint 75 százaléka foglalt. A miniszter elmondta, jelenleg egyik megyében sem haladja meg a kórházi ágyak kihasználtsága ezt az arányt, ezért hétfőn valamennyi tanintézetben jelenléti oktatás zajlik majd.
Cîmpeanu elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium és a tanügyi tárca közös rendelete a járványkörülmények közötti oktatás új szabályairól már péntek délután megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Elmagyarázta: azért nem teszik többé függővé a települések fertőzöttségi rátájától és az iskolai személyzet átoltottságától a jelenléti oktatást, mert a koronavírus omikron-variánsával szemben a vakcinák kevésbé hatékonyak.
A középiskolai diákok elképzelhetően maguk fogják pedagógusok jelenlétében elvégezni az iskolákban a saját koronavírustesztjüket - számolt be az oktatási miniszter.
Sorin Cîmpeanu elmondta, a szűréshez használt nyáltesztek várhatóan két-három héten jutnak el az iskolákba. Emlékeztetett arra, hogy leszállításuk azért szakadt félbe, mert egy az egyik pályázó cég megtámadta a bíróságon a közbeszerzési eljárás eredményét. Emiatt a múlt héten a szükségleteknek csak a tíz százalékát, 1,5 millió tesztet osztották szét a középiskoláknak.
A tárcavezető elmondta, a minisztérium azt tervezi, hogy legalább a nagyobb gyerekek, azaz a középiskolás diákok maguk végezzék el a saját nyáltesztjüket. Az eljárást tanárok felügyelnék, akiknek mindössze az lesz a feladatuk, hogy nyilvántartásba vegyék a szűrés eredményét.
Cîmpeanu emlékeztetett arra, hogy a diákok iskolai tesztelése nem kötelező. 'Nem tiltjuk ki az iskolákból azokat a gyerekeket, akik sajnos nem értik meg a szűrés fontosságát' - tette hozzá.
A tanügyi alkalmazottak több mint 70 százaléka be van oltva koronavírus ellen, a diákok közül pedig mintegy 460 ezren kapták meg eddig a vakcinát - számolt be az oktatási miniszter.
Sorin Cîmpeanu elmondta, a hétfői adatok szerint 2838 tanintézet személyzeték az átoltottsága 100 százalékos. Ezekből a számokból pedig azt a következtetést vonta le, hogy a tanügyi alkalmazottakban és a diákokban az országos átlagnál jobban tudatosult az oltás fontossága.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!