
Jövő héttől elkezdhet lefelé ívelni a járványgörbe - jelentette ki szerdán Alexandru Rafila.
2022. február 02., 12:492022. február 02., 12:49
[reklam]
Az egészségügyi miniszter a kormányülés elején rámutatott, kedden megérkezett az országba 50 ezer doboz Molnupiravir koronavírus elleni gyógyszer, amelyet a szerdai és csütörtöki nap folyamán kiosztanak a kórházaknak és az állapotfelmérő járóbeteg-központoknak. Azt remélik, hogy ez hozzájárul majd a következő időszakban a súlyos esetek és az elhalálozások számának csökkenéséhez.
A tárcavezető megerősítette, hogy szerdán a koronavírussal összefüggésbe hozható 120 elhalálozást jelentettek, ebből 107 az elmúlt 24 órában, további 13 pedig korábban következett be. Rafila szerint a jelenlegi adatokból arra lehet következtetni, hogy közeledünk a járványhullám tetőzéséhez, stabilizálódnak a számok, és jövő héten elkezdhet lefelé ívelni a járványgörbe, majd "idővel" fel lehet oldani a korlátozásokat. "Ezeket a döntéseket azonban természetesen a kormánynak kell majd meghoznia" - nyomatékosította.
Az egészségügyi miniszter elmondta, kedden rekordszámú SARS-CoV-2-fertőzést diagnosztizáltak az országban, de a kórházba utalt Covid-betegek száma nem nőtt számottevően.
Rafila felidézte, hogy kedden a regisztrált SARS-CoV-2-fertőzési esetek száma meghaladta a 40 ezret, miután az elvégzett tesztek száma is rekordot döntött, elérte a 122 ezret. Szerdán ugyanakkor 110 ezer elvégzett tesztből 35.800 lett pozitív.
A teszteknek körülbelül 10 százalékát a családorvosok végzik el, az egészségügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy ez az arány a következő napokban nőni fog.
Rafila biztatónak nevezte ugyanakkor, hogy a kórházban ápolt személyek száma nem nőtt számottevően, és az intenzív terápián kezelt koronavírusos betegek száma sem magas, tehát nincs gond az orvosi felügyelet biztosításával.
Rafila felhívást intézett a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személyekhez, hogy a családorvosi rendelőben teszteljék magukat, mert így gyors diagnózisban és megbízható orvosi felügyeletben részesülhetnek.
A családorvosi rendelőkben történő tesztelés ugyanakkor tehermentesíti a sürgősségi szolgálatokat és a megyei egészségügyi igazgatóságokat is, ahol hosszú várólisták alakultak ki az esetszámok ugrásszerű növekedése miatt - olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.
Több mint 4000 családorvos kötött szerződést az egészségbiztosító pénztárakkal a páciensek Covid-tesztelésére, jegyzékük megtalálható az egészségügyi minisztérium, illetve az országos egészségbiztosító pénztár (CNAS) honlapján. Ezekben a rendelőkben a tesztelés ingyenes mindazok számára, akik a Covid-19-re utaló tünetekkel jelentkeznek a rendelőben.
A háziorvosok nemcsak saját pácienseiket tesztelhetik, hanem bárkit, aki a fertőzésre utaló tünetekkel jelentkezik náluk, ha az illető legutóbbi tesztelése óta eltelt legalább 48 óra.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!