
Minden járványadat tartósan javul, így az egészségügyi minisztérium javaslatot tett a korlátozások lazítására - jelentette be kedden Alexandru Rafila.
2022. március 01., 11:122022. március 01., 11:12
[reklam]
Sajtótájékoztatóján az egészségügyi tárca vezetője rámutatott, az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek pozitivitási rátája 15 százalék körül van jelenleg, csökken a Covid-19-cel összefüggésbe hozható elhalálozások száma, és egyre kevesebben szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Ennélfogva a minisztérium javaslatot tett a kormánynak és az országos vészhelyzeti bizottságnak (CNSU) bizonyos korlátozó intézkedések enyhítésére.
Az egyik javaslat értelmében szabadtéren megszűnne a maszkviselési kötelezettség, leszámítva a zsúfolt helyeket, ahol ajánlott marad a maszkviselés. Zárt térben továbbra is kötelező lesz a védőmaszk használata - nyomatékosította Rafila.
Egy másik javaslat lehetővé tenné, hogy Covid-igazolvány felmutatása nélkül is engedélyezzék a belépést a kereskedelmi központokba, közintézményekbe, szállodákba, panziókba, éttermekbe.
Ugyanakkor a jelenlegi 30 helyett 50 százalékos kapacitással működhetnek a mozik, színházak, sportlétesítmények, sporttermek, uszodák, és nem korlátoznák ezek nyitvatartását. Ugyanez lenne érvényes a különféle előadásokra, konferenciákra, workshopokra is.
A minisztérium javasolja továbbá, hogy engedélyezzék ismét magánrendezvények megtartását, legtöbb 200 személy részvételével.
Bizonyos járványügyi intézkedések azonban továbbra is érvényben maradnak. Így az elkövetkezőkben is karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk a járványügyi szempontból fokozott biztonsági kockázatot jelentő országokból érkezőknek, és a bárok, klubok, diszkók egy ideig zárva tartanak még.
A szaktárca továbbra is ajánlja a távmunka és az otthoni munkavégzés fenntartását, a közintézményeknek pedig a csúsztatott munkarend megőrzését.
Az egészségügyi miniszter szerint idén nyáron a lakosság visszatérhet a normális életvitelhez, várhatóan nagyon kis számú járványügyi korlátozás lesz érvényben.
Rafila leszögezte azt is: bejelentését fenntartásokkal kell kezelni, mivel egy új vírus okozta járvány esetében csak tapogatózni lehet.
"A jelenlegi feltételezések szerint az idei nyár korlátozásmentes lesz, de majd elválik, mi lesz a valóságban" - jelentette ki a miniszter.
Az Ukrajnából érkező menekültek teljeskörű egészségügyi ellátásra jogosultak Romániában - jelentette ki kedden Alexandru Rafila.
Az egészségügyi miniszter elmondta, az ukrán állampolgárok 90 napig tartózkodhatnak Románia területén turistaként, és ez idő alatt igénybe vehetik az összes romániai egészségügyi szolgáltatást. Ha időközben vagy a 90 nap lejártával menedékkérelemet nyújtanak be, a menekültekre vonatkozó törvények hatálya alá kerülnek. "Fel sem merül az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésük korlátozása" - hangsúlyozta a tárcavezető.
Rafila beszélt arról is, hogy az egészségügyi igazgatóságok képviselői valamennyi érintett határátkelőhelyen és a menekültközpontban is jelen vannak, szükség esetén állapotfelmérést végeznek. A határátkelőknél nem tesztelik, kérésre azonban biztosítják a hatóságok a koronavírus-szűrést és a koronavírus elleni oltást is.
A különféle betegségekkel - például daganatos betegségek vagy AIDS - küzdő, esetleg dialízisre szoruló menekültek megfelelő szakorvosi ellátásban részesülhetnek - szögezte le a miniszter.
Azok a menekültek, akik nem nyújtottak be menedékkérelmet, szovjet utódállam polgáraiként egy 1961-től érvényes megállapodás alapján jogosultak egészségügyi ellátásra Románia területén - magyarázta Rafila. Hozzátette, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár külön nyilvántartást vezet majd az Ukrajnából érkezett páciensekről, és nem lesznek problémák az általuk igénybe vett szolgáltatások díjának elszámolásakor.
Az egészségügyi miniszter elmondta azt is, hogy meghosszabbították azoknak a vérközpontoknak a nyitva tartási idejét, ahol vért lehet adni az ukrajnai sérülteknek. A tárcavezető szerint országszerte "legalább 42 helyen" lehet jelentkezni véradásra, a vérközpontok az új program szerint 17 óra 30 percig fogadják a donorokat.
Az egészségügyi minisztérium 3152 olyan kórházi ágyat jelölt ki különböző osztályokon, amelyeket a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktusban megsérült ukrán állampolgárok - akár civilek, akár katonák - foglalhatnak el.
A miniszter a tárca székhelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta, a közegészségügyi igazgatóságok vezetőivel és a kórházigazgatókkal egyeztetett az ukrajnai sérültek romániai kórházi ellátásának lehetőségeiről.
Összesen 3152 ágyat jelöltek ki erre a célra a különböző kórházi osztályokon. Emellett a katonai kórházak is készen állnak, de azokra más rendszer vonatkozik - szögezte le Rafila.
A legtöbb helyet a román-ukrán határ mentén fekvő megyék - Szatmár, Máramaros, Suceava, Iaşi, Vaslui - kórházaiban, illetve a nagy egyetemi központokban biztosítják. A fővárosban például 570 ágyat különítenek el az ukrajnai sérültek számára.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!