Rácsok mögött is szabadon

A Szent György Napok idei programsorozatának részét képezték a Református Presbiteriánus Egyház által szervezett előadások is. Az egyik meghívott, a Parajdon élő, jogi és teológiai végzettséggel rendelkező Kövendi Levente arról mesélt, milyen az, amikor valaki 16 éve szolgál lelkészként romániai börtönökben.

Bodor Tünde

2017. május 04., 00:262017. május 04., 00:26

A Szent György Napok idei programsorozatának részét képezték a Református Presbiteriánus Egyház által szervezett előadások is. Az egyik meghívott, a Parajdon élő, jogi és teológiai végzettséggel rendelkező Kövendi Levente arról mesélt, milyen az, amikor valaki 16 éve szolgál lelkészként romániai börtönökben.

– Mikor került kapcsolatba az előadásában említett amerikai Berean Prison Ministries nevű szervezettel, amelynek a munkájába itthon bekapcsolódott?


– Az Illinois állam fővárosából, Springfieldből indult börtönmisszió-mozgalmat a szentgyörgyi származású Davidovics Ferenc alapította meg, aki még a forradalom előtt szökött ki harmadszori sikeres próbálkozás után. Mikor ő 16 éve családostól hazaköltözött egy évre, megkért, hogy három napig helyettesítsem munkájában. Bár nagy ellenérzésekkel teljesítettem kérését, rabul ejtett e szolgálat.


– Nem nyomasztó az a légkör, amely odabent fogadja?


– Odabent minden apróság elintézése hetekbe, hónapokba telhet, a rabok elvesztik realitásérzéküket. Nagyon szomjazzák azt az elfogadást, amelyet – miután minden ismerős, családtag bizalmát eljátszották – csak Istentől kaphatnak meg. Ez a figyelem pedig nagyon motivál minket. Az igaz, hogy nagy feladat innen kivezetni valakit, de a média a sikertörténeteket elhallgatja, minket pedig ezek éltetnek, hiszen sok ilyen akad.


– Hogyan sikerül hatni a fogvatartottakra?


– Nagyon motiváltak, hogy a foglalkozásainkon részt vegyenek, mert kreditpontokat kapnak érte, amelyekért bizonyos enyhítések, apró kiváltságok járnak. Egy 13 találkozásos, háromhónapos programon való részvételért 25 pont jár, míg egy esetleges verekedésért 90 pontot levonnak tőlük. De már önmagában az, hogy kívülről jövő embereket látnak, és a találkozásokhoz kiengedik őket a cellájukból vagy a folyosóról, kiváltságot jelent. Bizonyára sokan tőlünk hallanak először arról is, mi a csoportnyomás, hogyan működnek az előítéletek, de jogi tanácsadással is szolgálunk. Sokan a kreditért jönnek, de aztán más is ott tartja őket.


– Milyen programjaik vannak?


– Például az Egy nap apucival. Megpróbáljuk a férfiak kapcsolatait megerősíteni a gyermekeikkel, megtanítjuk őket velük játszani, hiszen előfordul, hogy alig ismerik egymást, vagy mert az apák folyamatosan részegek voltak otthon, vagy mert többnyire távol tartózkodtak a családtól. Kézműves-foglalkozások is vannak, de beszélünk arról is, mit jelent apának lenni, mi a szerepe, felelőssége a családban. A bibliaismereti órák pedig azokat az egyetemes erkölcsi értékeket hirdetik, amelyeket minden felekezet elfogad magáénak. A csíkszeredai börtönben tehetségápolási programot működtetünk, kiállításokat szervezünk a rabok munkáiból. Sokan nem is tudnak saját talentumaikról. Nagy elégtétel, hogy egy rabnak, aki tízévi fogsága alatt fedezte fel festőtehetségét, a munkái már a Vatikánba is eljutottak.


– Hogyan toborozzák a munkatársakat?


– Ez elég nehéz ügy… Sokan közülünk lelkészek, de bármikor – ha csak egy alkalomra is – szívesen látunk olyan embereket, akik hajlandók szóba állni elítéltekkel, elfogadni őket. Az biztos, mert már nem egy ilyen visszajelzést kaptunk, hogy ez maradandó élmény lesz a feladatot vállalók számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés