
A Magyar Polgári Párt (MPP) tizenkét Maros megyei szervezetének elnöke távozásra szólította fel Mezei János országos elnököt a helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben elért meglehetősen gyenge eredmények miatt.
2020. október 05., 00:022020. október 05., 00:02
Csáki Attila, az MPP háromszéki elnöke azt mondja: a sajtóból értesültek a Mezeihez intézett levélről, sem azelőtt, sem azután nem keresték a háromszéki szervezetet.
– Úgy tekintjük, hogy ez a Maros megyeiek belső ügye, hiszen semmilyen értesítést nem kaptunk, éppen ezért nem szeretnénk belefolyni az esetleges konfliktus kimenetelésbe sem – nyilatkozta Csáki.
A háromszéki MPP-elnök szerint „nemsokára sor kerül” a párt országos választmányának ülésére, ott kiértékelik az eredményeket, s akkor majd „okosabbak lesznek”.
„Zajlik az élet” – kommentálta az eseményeket Bálint József, az EMSZ háromszéki koordinátora, az EMNP Kovászna megyei elnöke.
– Amióta létezik az ellenzéki politikai alakulat, mindig voltak belső ellentétjeik, amelyeket legtöbb esetben kívülről szítottak – nem kizárt, hogy most is ez történik – mondta el megkeresésünkre Bálint.
Kulcsár-Terza József, az MPP korábbi háromszéki elnöke, aki négy évvel ezelőtt az RMDSZ színeiben nyert parlamenti mandátumot, és akinek a neve felmerült a „tizenkettek” levelében (hogy az elégedetlenek a Kulcsár-Terza és Bíró Zsolt által alapított Magyar Polgári Mozgalomhoz csatlakoznának), azt mondja: nem ismeri kellőképpen a helyzetet ahhoz, hogy érdemben véleményt tudjon nyilvánítani.
– Nem csak az a gondom, hogy nem a sajtón keresztül kellene üzengetni, hanem az is, hogy ezt a közleményt nem írták alá. Szerepelnek ugyan településnevek benne, de – ha már az MPM-t emlegetik – én nem tudom, konkrétan kik azok a személyek, akik csatlakozni akarnak, mert egy pártszervezet talán mégsem állhat be egy politikamentes mozgalomba – fejtette ki a parlamenti képviselő.
Kulcsár-Terza szintén az országos választmány ülését várja, amelyen nem csak az eredményeket értékelik ki, hanem azt a klauzát is, amely a választási eredményektől teszi függővé az EMNP-vel való fúziót.
Mint ismeretes, pénteken megjelent egy közlemény tizenkét Maros megyei MPP-szervezet nevében, amelyben távozásra szólítják fel Mezei János pártelnököt, akit felelősnek találnak azért, hogy „hamis összefogás és hiteltelen jelöltek indítása miatt” az EMSZ-be tömörült két párt összesen sem tudott legalább olyan eredményt elérni, mint négy évvel ezelőtt az MPP egyedül (15 helyett 10 polgármesteri tisztség). A veszteségi listán szerepel Székelyudvarhely is, ahol – állítják – Mezei személyesen „verte szét” a szervezetet.
Utólag az MPP Maros megyei szervezete nyilatkozatában „határozottan elhatárolódott” a Mezei leváltására indított akciótól, amelyben – szerintük – „önös érdekeket követő politikai kavarók fiktív helyi szervezetek felsorolásával próbálják meg bomlasztani az MPP-t, és támadni az EMSZ-t”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!