Predikálókő

Urunk Jézus Krisztus menybemenetelének második évében történt, hogy egy furcsa alak járta a falvakat, és mesélt egy különös emberről, aki nagy csodákat vitt véghez.

Valami ismeretlen durva posztóból készült a ruhája, és a derekát vastag bőrszíjjal övezte fel. A saruja is eltért azoktól, amiket az itteni emberek viseltek. Őszbe fordult haja a válláig ért. Csapzott volt és ápolatlan, Kinézete miatt kikülönbözött az itteniek közül, habár tökéletesen beszélte ezt a vad és különös hangzású, de ugyanakkor csodálatosan szép nyelvet. Akkoriban véget nem erő erdők borították ezt a tájat, ameddig csak a szem ellátott, és az erdő között, nagy-nagy távolságra egymástól húzódtak meg a falvacskák. Az ember mesélt nekük más emberekről, más életekről, távoli országokról és egy férfiról, akit Messiásnak hívtak. Az emberek köré gyűltek, és hallgatták a véget nem érő történeteket.

Mesélte, hogy egy nagyon távoli országban megszületett egy fiúgyermek. Világra jöttét már réges-régen megjósolták a bölcsek és a próféták, amikor pedig megszületett az égen feltűnt egy fényes csillag. S habár egy rongyos istállóban látott napvilágot, üdvözlésére bölcsek és királyok siettek drága ajándékokkal, ugyanis őt az egy Élő Isten Fiának mondották. A fiú nőtt, gyarapodott, és amíg az emberek között élt és járt, tanította azokat. Betegeket gyógyított és halottakat támasztott fel. De az emberek gonoszak voltak, ezért keresztre feszítettek, de harmadnapra feltámadt, és még negyven napig élt a földön, mielőtt felment volna a mennybe.

Hamar híre ment a vidéken a furcsa tanítónak és a tanainak. A nép papjai és vezetői nem nézték jó szemmel a furcsa tanítót és meséit, ezért elüldözték, hogy ne keltsen zűrzavart a nép között.

De a történetei megmaradtak az emberek tudatában. Sokáig nem hallottak a furcsa tanítóról, mígnem egy napon egy pásztorfiúcska jött be a hegyről az egyik faluba, amelyet málnabokrok szegélyeztek, és ő mesélte, hogy kint a hegyen, közel ahhoz a nagy lapos kőhöz tanyát vert egy különös ember. Ott él egyedül, magányosan, mint egy remete. A pásztorok, szénégető emberek el-elmennek hozzá. Ételt visznek neki, ő pedig tanítja őket, és mesél egy Istenről és az ő fiáról. Azt is mesélte, hogy az egyik öreg pásztor, akit tisztalátású látnoknak tartottak az emberek, már érkezése előtt mesélt erről az emberről. Mesélte, hogy fog jönni egy ember egy nagyon távoli országból, és az egy örök Istenségről tesz tanúbizonyságot. Más Istenségről, mint amilyen az övéik, egy olyanról, amely mindegyiknél hatalmasabb.

Aztán esténként, mikor már sötétség borult a falvakra, sokan elindultak a falvakból ki a hegyre, ahhoz a nagy kőhöz, hogy hallgassák az embert. Jöttek az emberek a környékről, összegyűltek minden este kint a hegyen a kőnél. Ő pedig mesélt és mesélt, és tanította nekik az igét. Az emberek tiszta lelke szomjazott az új tanra. Estéről estére egyre többen mentek lopva ki a hegyre, hogy hallgassák az öreget. Mindig ott állt a kövön, hogy mindenki hallja. Mikor mesélt, a történetei megteltek élettel, arca ragyogott. Mintha olyankor egy földöntúli erő kerítette volna hatalmába. Mintha a tudását egy felsőbb hatalomtól kapta volna, de nemcsak tanította őket, hanem, ha betegre tette a kezét az azon nyomban meggyógyult. Így ment ez sok-sok esztendőn keresztül.

A Prédikálókő ma is ott áll, mert így nevezik. Ha valaki arra jár, még mindig érezni a Tanító jelenlétét. Vannak, akik látni is véltek egy nagyon öreg, őszszakállú embert a kőnél…

Szép Annamária