Politikai siratók

Igazán nem a magunk, magyarok megnyugtatására jegyzem ide a marosvásárhelyi képviselő, Marius Pascan fájdalmát, amikor fölpanaszolja, hogy Marosvásárhelyen a románság kisebbségi helyzetben van. Jogaik sérülnek.

Lapozom magamban, mint öreg székely néni bibliájában a száraz rózsalevelet, emlékezvén. Még örvendenék is, Isten bizony, ha komolyan venném ezt meg a hasonló sirámokat, hiszen onnan, a marosvásárhelyi román képviselői megaláztatásban legalább megtudják, mi is a kisebbségi sors stb. Nem ragozom, nem fokozom, a magyarság mindennapi megaláztatásában nevethetünk egyet, anélkül, hogy annyit is mondanánk: igen, de…

Az énekes könyvekben, a Bibliában benne van az is, hogy boldogok a lelki szegények. Orvosi szakkönyvekben szó van a képzelt betegségekről is. Történészek itt azt is magyarázzák, még most sem elég nagy ez a Románia, még most is kell csavarni a magyarság srófjait, hadd vinnyogjon, aki merészelt itt maradni s építeni tovább. Az a helyzet, hogy még ez sem elég. Dan Dungaciu szociológus szinte fenyegetően állapítja meg, mintegy zuhanásban, hogy a román politikai osztály elpuskázta a csentenárt, nem adták meg a kellő súlyt a százéves történelmi ferdülésnek, és ez baj.

Eközben taglalja azt is nevezett politikus, hogy elképesztő diplomáciai tapintatlanság volt, hogy Magyarország nem képviseltette magát a Nagy Évfordulón sehol, sem Bukarestben, sem másutt. Nem elég, hogy a román politikai osztály (így) nem lobogott és nem lobogtatott eléggé, még a magyar kormány se kezelt, nem szónokolt. Dungaciu szövegeiben ott a nemzeti aggodalom, mert a magyar kormány anyagilag támogatja a magyarságot Romániában. Elképesztő, mondja, mert „úgy akarja Magyarország bekebelezni, elcsatolni Erdélyt s a magyarságot, hogy a határokat meg sem változtatnák”.

Ezeken a már megavasodott ostobaságokon nem is kellene tűnődnünk, de hát a mindennapi drámai parancsuralom mellett derülni is lehet, még április elseje után is. Az is lehet, hogy a székely öregasszonyok templomi énekeskönyvében sarjadásnak, bimbózásnak indult az egykori száraz rózsaszál. Fogunk akkor csikorog, amikor a törvényhozás húzza ki magát, eltörölvén a jogot, a kenyeret, a templomot, az óvodát is a magyarság partjain.