Petőfi élni fog

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2021. augusztus 09., 00:072021. augusztus 09., 00:07

Furcsa érzéseim támadtak a minap. Az egyik televíziós műsorban újból a Szibériába hurcolt Petőfiről esett szó, akinek – úgy látszik – eszébe nem jutott, hogy honfitársait valamilyen úton-módon értesítse fogságba eséséről. Sőt, amit én eddig tudtam, olvastam, hallottam, most sokkal bővebben, színesebben hallottam viszont, s bosszantott, hogy mindezeket eleddig nem sikerült nekem felfedeznem.

Annyi bizonyos, hogy az interjúalany szavahihetőségében eddig nem csalódtam, néhányszor szót váltottunk, igaz, nem Petőfiről, de köznapi, vallási dolgokról. A nevet ezúttal mellőzöm, csupán azért teszem mindezt szóvá, mert úgy látszik, még egyáltalán nem csitult el a nagy költő utóéletével kapcsolatos vita, s úgy értettem, az Oroszországból hazahozott, neki tulajdonított földi maradványokat a fővárosban annak idején, évekkel ezelőtt el is hantolták. Így hát Petőfinek nemcsak legalább három szülőhelye van, hanem sírja is legalább annyi.

Jómagam ezek közül kettőnél jártam: Kiskőrösön, ahol a szülőház állott, Kiskunfélegyházán, ahol bölcsőjét is ringathatták, a Fehéregyháza melletti közös sírnál milliók szoktak megfordulni, s a keresztúri temetőben lévő emléksírt rendszeresen megkoszorúzzák gyerekek, felnőttek egyaránt. Az biztos, hogy Szibériába nem megyek állítólagos sírja előtt tisztelegni, de a budapesti sírhantjára sem vagyok kíváncsi.

Számomra, s a legtöbb magyar számára Petőfi egy volt, aki ország-világnak megmutatta, hogy a szabadságért nem csupán égni kell, de meghalni is, ha azt követeli a tisztesség, a becsület. Olvastam valahol, hogy buzdító versei kapcsán egyik ifjú ismerőse nehezményezte, ha ilyen ragyogóan versel a bátorságról, miért nem áll honvédnak. És a jeles költő fogta magát, megkereste a hadügyminisztert, s szolgálatra jelentkezett. Így került aztán Bem mellé, aki mindennél jobban féltette a költő életét, mert tisztában volt a szó, a Petőfi által kiejtett, leírt szó erejével. Ezért marad meg számunkra úgy, ahogy eddig tudtuk, s tudni fogjuk ezután is. Úgy gondolom, éppen most, halála 172. évfordulója kapcsán, de más alkalmakkor is érdemes megidéznünk az ő örökké élő alakját.