Baróton tavaly ősszel, az októberi tanácsülésen döntöttek a helyi tanácsosok arról, hogy támogatják két, olyan családi ház építését, melyekben szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó, illetve árva gyermekeket helyeznének el.
2019. február 14., 00:202019. február 14., 00:20
A határozattervezet előterjesztésében a város polgármestere ecsetelte a házak építésével járó előnyöket: munkahelyek jönnének létre, az itt ellátott gyermekek a helyi iskolákba járnának, azzal együtt pedig növelnék az intézmények költségvetését, hiszen azoknak a fejkvóta szerint több gyermek után több pénz is járna.
A napokban azonban egy, a Facebookon terjedő petícióra hívták fel figyelmünket olvasóink, mely arra szólítja fel Barót város önkormányzatát, hogy ne társuljon ehhez a projekthez, lévén, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek létszámának növekedése Baróton komoly megpróbáltatások elé állítaná mind a pedagógusokat, mind a többi diákot, de azok szüleit is.
„Már eddig is számos szülő döntött úgy, hogy Barótról más településre viszi taníttatni a gyermekét. Nem örülünk ennek a folyamatnak, mert a jó képességű gyermekek távozása a baróti oktatást, de a település életét is hátrányosan befolyásolja. Úgy véljük, hogy a város oktatási intézményei sem szakmailag, sem infrastrukturálisan nincsenek erre az újabb megterhelésre felkészülve, ezért a döntéshozókat arra szólítjuk fel, találjanak más megoldást ezeknek a gyermekeknek, fejlettebb, nagyobb létszámú társadalmi közegben helyezve el őket, mely számára nem jelentenek megterhelést” – áll a petícióban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!