Partnerséget, nem uralkodást!

Alighogy szóbeszéd kerekedik a nemzetiségi jogokról, életről, mindjárt előjön néhány nacionalista huhogó, végigjárja a tévéadókat, és elkezd jajongani Romániáért, hogy ezek a fránya erdélyi magyarok nem akarnak besorjázni a románok közé, és magyarok akarnak maradni. Sőt, még szeretnének úgy élni a szülőföldjükön, mintha otthon lennének, nem akarnak „román földön” meghúzódni. Valaha Adrian Păunescu, Vadim Tudor volt az ilyen nagyokos, most pedig az előbbieknél sokkalta rosszabb minőségű Dan Tanasă, Mihai Neamţu és Rareş Bogdan, akik csak úgy fröcskölik a nagynemzeti szólamot, magyarellenes szöveget. (Mihai Neamţut, nagyon sok román szabadelvű megrökönyödésére, a napokban vette fel Orban Ludovic a liberális pártba.) Sajnos, ilyenekkel nincs mit tárgyalni. A baj csak az, hogy a román, aki látja, hogy le kellene ülni megtárgyalni közös dolgainkat, fél attól, hogy nem tartják őt jó románoknak, és a nagyszájúak árulónak titulálják, mint a kiváló történész Lucian Boiát, akinek volt bátorsága leírni, hogy mítoszokra épül a román történelem és az összetákolódott Romániát románná kellett tenni.

Johannisnak Székelyföldre való látogatása is bizonyítja, hogy amíg nem lehet nyíltan beszélni a Romániában élő nemzetiségekről és ezek jogairól, bármennyire mondogatják, még az államelnök is, a határokon túl, hogy tájainkon a nemzetiségi kérdést megoldották, nemigen lesz béke az olajfák alatt. Végre a többségieknek el kell fogadniuk, hogy élnek olyan kisebbségiek, akik nem csak meg karnak maradni annak, aminek születtek, hanem maguk szeretnének dönteni létük felől, s ha kell, autonómiát is létrehozhatnak. Maguknak, de mindenkinek, aki ezen a területen él. Egyébként ezt ígérték a Gyulafehérvári Kiáltványban, lassan száz esztendeje. Azonban ezt mindegyre el szeretnék felejteni.

A nyílt beszéd mindenről, ami bennünket érint, a közös történelemkönyv kiadása francia–német módra, a gazdasági gondok világos megtárgyalása és a túlzott központosítás leépítése, mindmegannyi feladat, ami megoldásra vár. Értsék meg, hogy együtt kell élnünk, közösen kell felépítenünk egy mindenki számára elfogadható társadalmat, amelyben nincs fölé- és alárendelt nemzet.

Partnerséget akarunk, s nem rajtunk való uralkodást, uraskodást!