Pályázati elbírálásra várva

Csak júniusban két, jelentősebb pályázatot adtak le Rétyen – tájékoztatott a napokban Dombora Lehel, a település polgármestere.

2017. július 21., 00:122017. július 21., 00:12

Csak júniusban két, jelentősebb pályázatot adtak le Rétyen – tájékoztatott a napokban Dombora Lehel, a település polgármestere.

Több mint 200 ezer eurós pályázattal a kultúrotthont és a hozzátartozó zenetermet szerelnék fel korszerű elvárásoknak megfelelően: teljesen új hang-, fénytechnikát, új székeket, függönyöket, klímaberendezést, stúdiófelvételre is alkalmas felszerelést vásárolnának, de a konferenciatermet is berendeznék, és jelentős összegre vásárolnának hangszereket is.

– Várjuk az elbírálást. Már asztalon van a dokumentáció, hiszen a hetekben kiegészítő véleményezést is bekértek. A hangszereink nincsenek elavulva, de a fúvószenekarunk állandó, többtucatos utánpótlásban gondolkodik, továbbá hetven aktív tagot számlálunk, így előfordul néha – ha például egy hangszer javíttatásra szorul –, hogy több zenész is ugyanazon a hangszeren gyakorol – magyarázta az elöljáró, aki elárulta, hogy mindig a minőségit vásárolják, mert ezek megbízhatóak, időtállóak.

Ha elfogadják a pályázatot, akkor a kivitelezést jövőben ejtik meg: nagy szükség lenne a pozitív elbírálásra, hiszen a kultúrház, próbaterem korszerűsítése során felmerülő – az időközben változó tűzvédelmi szabályok miatti – hiányosságok tükrében számtalan beszerzésről lemondtak, más munkákba fektették az önrészt. A második, az önkéntes tűzoltó alakulatot segítő pályázatot a Progressio Helyi Akciócsoporthoz (Leader-csoporthoz) nyújtották be a rétyiek.

– A helyi, húsztagú önkéntes lánglovag-egységünknek szeretnénk új felszerelést beszerezni, illetve egy sürgősségi esetekkor bevethető vontatható generátort is megvásárolnánk. Ez utóbbinak egy kilenc méterre kinyúló, jelentős fényerejű világítótorony is a részét képezi – újságolta Dombora.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés