Pályázás Abszurdisztánban

Valami értelmes dologra hamar „el kell verni” a pénzt, máskülönben elveszik – ez az egyik legnagyobb gondja a napokban a (nem csak) háromszéki polgármestereknek.

2019. november 26., 00:262019. november 26., 00:26

Kisgyörgy Sándor polgármester azt mondja, hogy „felszegi falusfeleinktől” kell gazdaságpolitikát tanulni: ha ma van 10 lejem, abból 11-et elköltök, aztán holnap lesz valami.

– A kanalizálási tervünk második licitjének a napokban volt a határideje. Senki meg sem kérdezte, hogy miről van szó. Ennek oka, hogy drága kormányunk (ez még a Dăncilă-kabinet volt – sz. m.), ezzel a minimálbér törvénnyel, hogy, ti. az építőipari minimálbért 3000 lejre emelte, úgy beakasztott, hogy kivitelezőt nagyítóval sem lehet találni. Ehhez már csak az a másik nagyon „okos” döntés kell, amely szerint az európai uniós pályázatokat úgy osztották el, hogy közigazgatási egységenként legtöbb egymillió eurót pályázhatsz, függetlenül attól, hogy egy község egy faluból áll-e, vagy nyolcból. Így mi is ennyire nyújthattunk be igényt, ami eleve azt jelentette, hogy Kálnokot kihagytuk, és csak a kőröspataki csatornahálózatra pályáztunk. Most annyi változás történt, hogy a minimálbér felemelése óta ez a pénz Kőröspatakra sem elég – összegezte a polgármester

A tervező természetesen elkészítette az új „devizt”, és kiderült, hogy a kormány „nagyszerű” intézkedése 36%-kal, azaz 360.000 euróval növeli meg a csatornázás árát, amelyet – elvben – saját költségvetésből kellene pótolni. Csak hogy legyen, amihez hasonlítani: ez a falu teljes ötéves költségvetése. A helyzet attól lesz abszurd, hogy ez a pénze meg van az önkormányzatnak, de nem merik megtartani.

– Ezt a pénzt kigazdálkodtuk, tehát ott van a számlánkon. Semmi akadálya nem volna még így sem, a megemelt árakkal sem, hogy nyugodtan elvégezzük a munkát. De ki meri ezt a pénzt megtartani? Ki, vagy mi garantálja, hogy ezt nem veszik el tőlünk? Tehát, gyakorlatilag arra kényszerítenek, hogy a megspórolt pénzünket most valamire, akármire elköltsük, aztán majd kölcsönt vegyünk fel, hogy tudjuk finanszírozni a csatornázást. Hát milyen gazdaságpolitika ez? – veti fel a kérdést Kisgyörgy Sándor.

Előre nem észszerű, de törvénytelen is fizetni, azt a kockázatot pedig, hogy megtartsák a meglévő mintegy kétmillió lejüket, és azt december 31-én elvegyék, „ember nincs, aki bevállalja”. 

Az már csak hab a tortán, hogy most arra kell valószínűleg hetekig várni, hogy a gyulafehérvári pályáztató hatóság belegyezzen abba, hogy a kormány átgondolatlan politikája miatt megnövekedett költségeket, a saját költségvetéséből kifizesse a község. Másképp nem lehet megcsinálni, mert arra a pillanatra, amikor lejár Gyulafehérvárral a szerződés, a rendszernek működőképesnek kell lennie, tehát nem lehet azt eljátszani, hogy az egymillió eurót elköltjük, és utólag valamiből befejezzük a csatornázást – részletezi a polgármester. Ha ez nem teljesül, akkor az egymillió eurót visszafizettetik.

A legoptimistább forgatókönyv szerint december elején írhatják ki a licitet, az minimum 30 nap, utána következik további 30 nap, amíg óvni lehet, az már február eleje. Ha óvnak, akkor beláthatatlanul kicsúszik minden. Hogyha nem óvnak, akkor leellenőrzik a procedúrát, az igen jó esetben február vége. Ezután kezdődhet az építkezési és egyéb hatszázféle engedély beszerzése, az még minimum két hónap. Tehát ideális esetben áprilisban lehetne nekifogni a munkának – magyarázza a polgármester.

A másik egyáltalán nem elhanyagolható dolog az, hogy ha nincs meg a kanalizálás, akkor nagyjából semmit sem lehet csinálni, hisz észszerűtlen utat javítani, aszfaltozni, ha majd úgy is feltúrjuk, komoly befektető szóba sem áll, ha nincs út és nincs kanalizálás – sorolja az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust