Padlót fogott a vidombáki helikoptergyár

Bruno Even, az Airbus Helicopters francia székhelyű, globális érdekeltségű helikoptergyár vezérigazgatója azt nyilatkozta, a türelmük elfogyóban van, a megrendelések hiánya miatt nem tudják már sokáig fenntartani a vidombáki üzemüket.

Botos László

2022. március 10., 00:032022. március 10., 00:03

Arra kérik a román kormányt, tegyen konkrét lépéseket a Brassó melletti gyár termelési potenciáljának kihasználására, legalább a minimális szinten, mert ha nem lesznek megrendelések, végképp leállítják. A vezérigazgató úgy számol, legalább 16 új helikopterre kellene megrendelés ahhoz, hogy az üzem fenntartható legyen még néhány évig.

Az Airbus Helicopters Románia vegyesvállalat létrehozása után a francia beruházók azt ígérték, több mint száz munkahely létesül. Első szakaszban 28 személyt alkalmaztak, de az utóbbi 3-4 év folyamán ők is kénytelenek voltak távozni. A gyár tevékenysége 2018 óta pangásban van.

A kormány annak idején 15 millió euróval támogatta a szépreményű vidombáki helikoptergyár létesítését, beindítását. A védelmi minisztérium azonban világossá tette, egyelőre nem kívánja újakkal kicserélni a IAR Puma 330-as gépeket, mert azok jól beváltak, a cseréjükre esetleg 2030 után kerülhet sor.

A gyár avatása 2016. szeptember 13-án történt, Francois Hollande akkori francia miniszterelnök jelenlétében. Meglátogatta utódja, Emanoil Macron is 2017 augusztusában. Az elképzelések szerint H215-ös polgári és H215M típusú katonai helikopterek sorozatgyártására került volna sor, de az üzem nagyon hamar befulladt. Sajtóhírek szerint ennek egyik oka a NATO-n belüli konkurencia lehet, az amerikaiak ugyanis megvételre ajánlottak Romániának AH-1Z Viper, UH-1Y Venom és Black Hawn típusú korszerű katonai gépeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés