
Hét város, Szatmárnémeti, Nagybánya, Gyulafehérvár, Galac, Jászvásár, Ploieşti és Suceava pályázik idén a Románia ifjúsági fővárosa címre, írja az Agerpres.
2017. július 25., 00:282017. július 25., 00:28
Hét város, Szatmárnémeti, Nagybánya, Gyulafehérvár, Galac, Jászvásár, Ploieşti és Suceava pályázik idén a Románia ifjúsági fővárosa címre, írja az Agerpres.
Az Európa ifjúsági fővárosa program mintájára elindított kezdeményezés koordinátora a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozs Megyei Fiatalok Szövetsége, a Pont csoport és a Román Nemzeti Bank. Jelenleg Bákó viseli a Románia ifjúsági fővárosa címet, és 2018. május 2-án adja át a stafétabotot a jelenlegi kiírás győztesének.
A pályázatokat két szakaszban bírálja el az ifjúsági civil szervezetek, a magánszféra, a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei és bizonyos közintézmények képviselőiből álló független zsűri. A beérkezett pályázatok első kiértékelését követően, augusztusban teszik közzé azoknak a városoknak a rövid listáját, amelyeknek a második fordulóban részletesebb pályázatot kell benyújtaniuk. Erre október 15-éig van lehetőség, a nyertes város nevét november 12-én jelentik be a Bákóban esedékes ifjúsági csúcstalálkozón. A címet elnyerő város 50 ezer eurós pénzdíjban részesül a Román Nemzeti Bank jóvoltából.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!