Ötös kezdésként és zárásként

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság leggólszegényebb fordulója után (a 24. forduló 8 mérkőzésén mindössze 6 gól esett) megtáltosodtak a csapatok, és egy ötössel indítottak, majd szintén öt góllal zártak.

Bartha Zsófia

2021. március 03., 00:362021. március 03., 00:36

A Viitorul nyolc forduló után először tudott nyerni a bajnokságban – ezzel kimozdult a kieső zónából, ráadásul az idény legnagyobb vereségét mérte a Dinamóra. Az újonc FC Argeș is a legsúlyosabb vereségét könyvelhette el a szezonban, ráadásul a kolozsvári 5–0-val tizenegy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata ért véget. Ugyanakkor a CFR idénybeli legnagyobb arányú győzelmének örülhetett, Edi Iordănescu csapata harmadik bajnoki mérkőzését hozta le kapott gól nélkül. A címvédő tartja a lépést az éllovas FCSB csapatával, amely Botoșaniról tért haza három ponttal. Ismét lépéshátrányba került az Universitatea Craiova, amely idénybeli első idegenbeli kudarcát szenvedte el szombaton. A Chindia Târgovișténak viszont jól jött ez a győzelem, hiszen az utóbbi hat bajnoki mérkőzésén csak két pont gyűjtött be a csapat.

Megszakadt a Sepsi OSK negatív sorozata is: hat döntetlen után először nyertek bajnoki találkozót, legyőzvén a nagyszebenieket, ezzel pedig fél lábbal a felsőházi rájátszásban érezhetik magukat. A piros-fehérek legközelebb pénteken délután 17.30-kor lépnek pályára, a Chindia Tîrgoviște együttesét fogadják.

Egyre aggaszóbb a Jászvásári Poli helyzete: a sereghajtó kilencedik bajnoki mérkőzésén nyeretlen, a moldovai alakulat ez idő alatt összesen két pontot gyűjtött be, most a Voluntari elleni alsóházi rangadót vesztette el.

Labdarúgó 1. Liga, a 25. forduló eredményei: Dinamo Bukarest – FC Viitorul 0–5, Medgyesi Gázmetán – Aradi UTA 1–2, Academica Clinceni – Astra Giurgiu 1–1, Chindia Târgoviște – Universitatea Craiova 1–0, FC Hermannstadt – Sepsi OSK 1–2, FC Botoşani – FCSB 0–2, Jászvásári Poli – FC Voluntari 0–2, Kolozsvári CFR – FC Argeş 5–0.

A forduló csapata (a LPF szerint): Marian Aioani (Chindia) – Andrei Burcă (CFR), Andrei Piţian (Chindia), Andrei Miron (FCSB) – Andrei Ciobanu (Viitorul), Paul Iacob (Chindia), Antoni Ivanov (FC Voluntari), Darius Olaru (FCSB) – Liviu Antal (UTA), Joalisson Santos Oliveira (Viitorul), Ciprian Deac (CFR). Edző: Mircea Rednic (Viitorul).

Az I. liga rangsora:

  1. FCSB 25    17    3      5      51–21      54
  2. Kolozsvár 25    16    6      3      36–12      54
  3. Craiova 25    13    8      4      28–14      47
  4. Sepsi OSK 25    9      13    3      39–25      40
  5. Botoşani 25 10    7      8      35–31      37
  6. Clinceni 25    8      12    5      23–21      36
  7. Aradi UTA 25    8      9      8      24–32      33
  8. Târgoviște 25    8      8      9      21–22      32
  9. FC Argeş 25 7      9      9      24–33      30
  10. Astra 25    7      8      10    34–37      29
  11. Viitorul 24    6      10    8      34–31      28
  12. Medgyes 25 8      4      13    30–37      28
  13. Dinamo 25    7      5      13    23–33      26
  14. Voluntari 25 6      6      13    28–37      24
  15. Hermannstadt 25 4      10    11    23–35      22
  16. Jászvásár 24 4      4      16    23–55      16
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés