
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság leggólszegényebb fordulója után (a 24. forduló 8 mérkőzésén mindössze 6 gól esett) megtáltosodtak a csapatok, és egy ötössel indítottak, majd szintén öt góllal zártak.
2021. március 03., 00:362021. március 03., 00:36
A Viitorul nyolc forduló után először tudott nyerni a bajnokságban – ezzel kimozdult a kieső zónából, ráadásul az idény legnagyobb vereségét mérte a Dinamóra. Az újonc FC Argeș is a legsúlyosabb vereségét könyvelhette el a szezonban, ráadásul a kolozsvári 5–0-val tizenegy mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata ért véget. Ugyanakkor a CFR idénybeli legnagyobb arányú győzelmének örülhetett, Edi Iordănescu csapata harmadik bajnoki mérkőzését hozta le kapott gól nélkül. A címvédő tartja a lépést az éllovas FCSB csapatával, amely Botoșaniról tért haza három ponttal. Ismét lépéshátrányba került az Universitatea Craiova, amely idénybeli első idegenbeli kudarcát szenvedte el szombaton. A Chindia Târgovișténak viszont jól jött ez a győzelem, hiszen az utóbbi hat bajnoki mérkőzésén csak két pont gyűjtött be a csapat.
Megszakadt a Sepsi OSK negatív sorozata is: hat döntetlen után először nyertek bajnoki találkozót, legyőzvén a nagyszebenieket, ezzel pedig fél lábbal a felsőházi rájátszásban érezhetik magukat. A piros-fehérek legközelebb pénteken délután 17.30-kor lépnek pályára, a Chindia Tîrgoviște együttesét fogadják.
Egyre aggaszóbb a Jászvásári Poli helyzete: a sereghajtó kilencedik bajnoki mérkőzésén nyeretlen, a moldovai alakulat ez idő alatt összesen két pontot gyűjtött be, most a Voluntari elleni alsóházi rangadót vesztette el.
Labdarúgó 1. Liga, a 25. forduló eredményei: Dinamo Bukarest – FC Viitorul 0–5, Medgyesi Gázmetán – Aradi UTA 1–2, Academica Clinceni – Astra Giurgiu 1–1, Chindia Târgoviște – Universitatea Craiova 1–0, FC Hermannstadt – Sepsi OSK 1–2, FC Botoşani – FCSB 0–2, Jászvásári Poli – FC Voluntari 0–2, Kolozsvári CFR – FC Argeş 5–0.
A forduló csapata (a LPF szerint): Marian Aioani (Chindia) – Andrei Burcă (CFR), Andrei Piţian (Chindia), Andrei Miron (FCSB) – Andrei Ciobanu (Viitorul), Paul Iacob (Chindia), Antoni Ivanov (FC Voluntari), Darius Olaru (FCSB) – Liviu Antal (UTA), Joalisson Santos Oliveira (Viitorul), Ciprian Deac (CFR). Edző: Mircea Rednic (Viitorul).
Az I. liga rangsora:
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!