Öt-hat év a teljes javulásig

Higgadtan, politikamentesen – ez volt a jelmondata a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyen bemutatták Papp Lajost, a vízművek kézdivásárhelyi részlegének új vezetőjét.

Bartos Loránt

2020. augusztus 06., 00:042020. augusztus 06., 00:04

Kommunikációs gondok, hibás menedzsment – hamut szórt a fejére a Kovászna megyei vízszolgáltató Kézdivásárhelyre kinevezett mérnökembere, Papp Lajos, aki felvállalta: pár év alatt rendezni fogják a városi vízhálózaton jelentkező, állandósult gondokat. A céhes városban született szakember szerint az elmúlt hetekben figyelemmel követte a helyzet alakulását, és kijelentette: vannak megoldási lehetőségek.


A sajtótájékoztatót a városházán tartották Bokor Tibor polgármester és dr. Szilveszter Szabolcs tanácsos, alpolgármester-jelölt jelenlétében. A város vezetője kifejtette: Papp Lajos révén új alapokra helyezik az együttműködést a vízművekkel, és bár neki sok sérelme van a szolgáltatóval szemben, hiszen minden bajt az ő a nyakába varrnak, holott köze nincs a vízszolgáltatáshoz azon kívül, hogy a helyi költségvetésből jelentős összegeket fordítanak a gondok orvoslására. „Eddig folyamatosan csak veszekedtünk a vizesekkel, de megoldás nem született. Remélem, ez mostantól változni fog” – nyomatékosította az elöljáró.


Papp Lajos elmondta: kihívásként értelmezi a kézdivásárhelyi problémát, az elmúlt hetekben azonosította a forró pontokat, meg lehet oldani mindet, főleg, hogy ebben partnerre lelt Szilveszter Szabolcsban, aki mérnökként eddig is több javaslattal állt elő. Sok időre van szükség, nem csak pénz kérdése a helyzetjavítás, előreláthatóan jó pár év kell, míg sikerül minden gondot kiküszöbölni. A pesszimista megállapítás helytálló, válaszolta Bokor Tibor kérdésére. Elhangzott: hozzálátnak hálózatüzemeltetési eszközökkel csökkenteni a kellemetlenségeket, havonta városszinten teljes hálózatmosást fognak végezni, korszerű műszerekkel folyamatos megfigyelés alatt tartják a hálózatot stb. Közben ügyelve arra, hogy a sáros vizet ne engedjék be a hálózatba!


Néhány mítosz is terítékre került, az egyik a víztornyok kérdése. Az építmények statikusan rossz állapotban vannak, javításukat garancia fejében egy cég sem vállalná el – hangzott el. A mostani rendszer nem rossz, a vízház és a tárolók között lévő rendben van, ami kevésbé működőképes, az a tárolókat és a lakossággal összekötő hálózat. A fő gondot az jelenti, hogy a kommunista iparosítás miatt nagyobb teljesítményre volt méretezve a hálózat, a nagy fogyasztók kiesésével pedig a rendszer dinamikája megváltozott. Helyenként nem a régi csövekkel van a gond, a legtöbb csőtörés ugyanis az 1980-as években letett vezetékeknél történik – példának a Csernátoni utat hozták fel, itt a vasból készült vízvezeték falvastagsága csökkent a korrózió miatt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés