
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Brassó megyei képviselői, valamint Ambrus Izabella RMDSZ-képviselő együtt nyújtott be módosító indítványt a 2019-es költségvetéshez, amelyben 15 millió lejt kérnek a vidombáki reptér befejezésére.
2019. február 12., 00:112019. február 12., 00:11
Az aláírók szerint ez nem csak Brassó megyei kérdés, hisz a reptér „jelentős gazdasági fejlődést” jelentene Kovászna és Hargita megyének is. „Bízunk benne, hogy a szakbizottságokban támogatni fogják a javaslatot, hiszen itt egy regionális fejlődést lehetővé tevő projektről van szó. Azt gondoljuk, a 15 millió lej vállalható költség a 2019-es költségvetésben – nyilatkozta Roxana Mânzatu PSD-s képviselő. A kezdeményezők emlékeztettek: mindezidáig semmilyen kormányzati pénzt nem fektettek a projektbe.
A Kovászna megyei önkormányzati vezetők többször jelezték: „sajátjuknak tekintik” a vidombáki repteret, sőt a befejezéshez szükséges utolsó hatmillió eurót saját költségvetésből utalnának át. A Brassó megyei tanács saját beruházásként 2014-ben elkészítette reptér kifutópályáját, de a befejezéshez még több millió euró hiányzik. Az legoptimistább elképzelés szerint leghamarabb 2021-ben landolhat az első gép Vidombákon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!