
Kovászna Megye Tanácsa RMDSZ-frakciójának kezdeményezésére a megyei tanács tagjai és annak vezetősége fejenként ezer-ezer lejjel támogatják a kommandói tűzeset károsultjait – döntöttek a Szitabodzán megtartott kihelyezett tanácsülésen, január 27-én, csütörtökön.
2022. január 31., 00:022022. január 31., 00:02
Az RMDSZ-frakció javaslatát egyöntetűen elfogadta az egész testület, felkarolva a kommandói rászoruló családok támogatását. A január 23-án, vasárnap kitört tűzeset nyolc, közvetlen egymás mellé épített házat érintett, amelyek közül öt teljesen leégett, háromnak pedig a tetőszerkezete semmisült meg. Annak ellenére, hogy a hatóságok mindent megtettek a helyszínen a lángok megfékezéséért, az ott élő 19 személy, köztük három gyerek maradt otthon nélkül.
– Példás összefogás volt tapasztalható a napokban a bajba jutottakért. Intézmények, önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetek, természetes és jogi személyek, politikai szervezetek nyújtottak gyorssegélyt a károsultaknak, meleg ruhákat, meleg ételt és jelentős pénzbeli adományt is – részletezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. – Ilyen hatalmas pusztításnál minden segítségre szükség van.
Tekintettel arra, hogy a tűz áldozatainak nincs anyagi lehetőségük mindent a nulláról újjáépíteni, a megyei testület tagjai 32 ezer lejjel járulnak hozzá az új otthonok megteremtéséhez. A munkálatoknak a károk felmérése és a romok eltakarítása után fognak neki, amint az időjárás is engedi. A megyei önkormányzat együttműködik a kommandói helyi tanáccsal és minden technikai, adminisztratív és anyagi segítséget megad annak érdekében, hogy az érintettek élete visszaálljon a normális mederbe.
A gyűjtés folytatódik, a pénzbeli adományokat a következő számlaszámon fogadják:
IBAN: RO60 BRDE 150S V403 4753 1500, Serviciul de Ajutor Maltez in Romania, Filiala Sf.Gheorghe, Bank: BRD. Megjegyzésbe: „Adomány – Kommandó”.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!