Örülhet az egy pontnak a FCSB

Parázs meccset vívott egymással a román labdarúgó élvonal két legjobb támadószekciójával rendelkező együttese hétfőn este.

Bartha Zsófia

2020. december 23., 00:312020. december 23., 00:31

Omlásveszély miatt nem a bukaresti Nemzeti Aréna, hanem a Román Labdarúgó-szövetség mogoșoaia-i edzőközpontja adott otthont a Sepsi OSK idei utolsó mérkőzésének. Nem illetődött meg nagynevű ellenlábasától a háromszéki együttes, bátran felvette a versenyt a bukaresti sztárcsapattal, uralta a középpályát, mégis az FCSB jutott vezetéshez, miután a 30. percben gólra váltotta első lehetőségét. Florinel Coman szabadrúgása után Iulian Cristea senkitől sem zavartatva fejelt közelről Niczuly Roland kapujába (1–0). Nem sokáig örülhetett azonban a listavezető, hét perccel később ugyanis Florin Ștefan jóvátette korábbi hibáját, bal oldali beadása után Boubacar Fofana egy okos lövéssel 15 méterről kiegyenlített (1–1). Ezt követően Gabriel Vașvari és Octavian Popescu akadtak össze a tizenhatoson belül, ám Horațiu Feșnic szerint nem történt szabálytalanság.

A második félidőben szervezetten futballozott a Sepsi OSK, hatékony védekezésének köszönhetően nem tudtak érvényesülni a fővárosi gólgyárosok, ellenben a piros-fehérek több alkalommal is közel jártak a gólhoz, de a fővárosiak kapusa, Andrei Vlad megakadályozta őket ebben. Előbb Bryan Nouvier próbálkozását hárította Vlad, a kipattanót pedig Pavol Šafranko közelről a fiatal kapusba lőtte. Nem sokkal később ismét a szlovák csatárral szemben védett nagyot a bukaresti hálóőr, majd Adnan Aganovicot is megakadályozta a gólszerzésben. A horvát középpályást Olimpiu Moruțan lelökte a kapu előtt, azonban a játékvezető sípja néma maradt. A végjátékban Niczulyon volt a sor, hogy megmentse csapatát a góltól, majd a kavarodásban Deligiannidisz mentett a gólvonalról. Maradt az 1–1, a döntetlennel az FCSB őrzi első helyét, míg a Sepsi OSK a negyedik helyről várja a visszavágó-sorozatot. Folytatás jövőre, január közepén indul a tavaszi szezon. Az OSK várhatóan január 12-én Craiovára látogat.

Mestermérleg

„Nem vagyok maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mivel véleményem szerint megérdemeltük volna a győzelmet, mi voltunk a jobb csapat, szervezetten futballoztunk, kevés kibontakozási esélyt adtunk az ellenfélnek, ugyanakkor támadásban veszélyesek voltunk, nem beszélve arról, hogy megfosztottak bennünket egy jogos tizenegyestől. Úgy tűnik, a játékvezető nem látja az erdélyiek ellen elkövetett szabálytalanságokat, figyelme csak a déliekre irányul, ezért tartunk ott, ahol, mert bizonyos csapatokkal, bizonyos játékosokkal kivételezünk” – értékelte a mérkőzést Leo Grozavu vezetőedző, akit a szünetben kiállítottak. A bukaresti sportsajtó szerint a szakvezető szóváltásba került a FCSB védőjével, Valentin Crețuval, illetve a csapat edzőjével, Anton Petreával. „Verd meg a saját játékosaidat, mert csak ennyit tudsz” – állítólag ezt vágta Grozavu fejéhez Petrea. Grozavut azzal vádolják, hogy becsmérelte az ellenfél játékosait.

Statisztika

Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 15. forduló: FCSB–Sepsi OSK 1–1 (1–1). Mogoșoaia. Vezette: Horațiu Mircea Feșnic (Kolozsvár). FCSB: Vlad – Ov. Popescu (Panțîru, 62.), I. Cristea, Miron, Crețu – Olaru, Perianu (Simion, 46.), Moruțan – Oc. Popescu (Vînă, 74.), Coman, Man (Buziuc, 83.). Vezetőedző: Anton Petrea. Sepsi OSK: Niczuly – Deligiannidisz, Bouhenna, B. Mitrea, Ștefan – Csiszer (Nouvier, 14., Golofca 78.), Fofana, Vașvari, Aganovic (Purece, 78.) – Safranko (Fülöp L., 79.), Ștefănescu (Petrila, 62.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Gólszerzők: I. Cristea (30.), illetve Fofana (37.). Sárga lap: Crețu (46.), Ov. Popescu (61.), Vînă (90+2.), illetve Ștefănescu (53.), B. Mitrea (69.).

A 15. forduló további eredményei: Chindia – FC Argeș 2–2, Medgyesi Gázmetán – FC Viitorul 1–0, Hermannstadt – Jászvásár 0–1, Botoșani – Voluntari 1–1, Academica Clinceni – Dinamo 1–1, UTA Arad 0–6. Tegnapi lapzártánk után kezdődött a Kolozsvári CFR – Craiova rangadó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés