
Meg kell tartani a parlamenti választásokat december 6-án - jelentette ki vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a kormány törvényes és alkotmányos módon jelölte ki ezt a dátumot.
2020. október 05., 08:582020. október 05., 08:58
A kormányfő a Románia TV műsorában rámutatott, a hatályos törvényi előírásoknak és kormányhatározatoknak megfelelően elkezdték az előkészületeket a decemberi parlamenti választásokra. Kiemelte, az a törvény, amely felhatalmazza a parlamentet a választások időpontjának kiírására, még nem léphet érvénybe, az alkotmánybíróság ugyanis még nem tette közzé ezzel kapcsolatos döntésének indoklását. Amíg ez a jogszabály nem lép hatályba, nem lehet megvitatni Adrian Dohotaru független képviselő azon törvényjavaslatát, amely március 14-ére halasztaná a parlamenti választásokat - véli Orban.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a liberálisok minden törvényes és alkotmányos eszközt felhasználnak majd egy olyan törvényhozás megválasztása érdekében, amely "hűen tükrözi a polgárok politikai opcióit".
"A 2016-ban megválasztott jelenlegi parlamentnek nincs már semmi köze a romániai valósághoz, a románok politikai opcióihoz, ezt a parlamentet ellenőrzés alatt tartja a PSD, és olyan döntéseket hoz, amelyek rosszat tesznek az országnak. (...) Meglátásuk szerint december 6-án meg kell tartani a választásokat" - fogalmazott.
A kormányfő szerint ugyanakkor a jövő évi költségvetést már az új összetételű parlamentnek kell elfogadnia.
"Hogy terjesszük a költségvetést a jelenlegi parlament elé? Nem látták, mit tettek a költségvetés-kiigazításról szóló rendelettel? Porrá zúzták az egészet" - nyomatékosította Ludovic Orban.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!