
Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédei rendszerint Tusványos legnagyobb érdeklődésnek örvendő eseménye. Idén sem volt másként, a nagy hőség ellenére a nagyszínpad előtti sportpályán jelentős számú tömeg gyűlt össze szombat reggel.
2017. július 24., 00:272017. július 24., 00:27
Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédei rendszerint Tusványos legnagyobb érdeklődésnek örvendő eseménye. Idén sem volt másként, a nagy hőség ellenére a nagyszínpad előtti sportpályán jelentős számú tömeg gyűlt össze szombat reggel.
Orbán Viktor mondandójára a tömeg több ízben tapssal válaszolt, de egy kisebb incidensre is sor került, amikor egy nő sípolni kezdett az előadás során (Lásd bővebben az 5. oldalon). Többek között a következő kijelentések váltották ki a hallgatóság tetszését: Magyarország a családtámogatásra fordított pénzt a multiktól veszi el; ha a világ bármely sarkában rálépnek egy magyar lábára azért, mert magyar, akkor Budapesten egy vörös lámpának ki kell gyulladnia; vagy Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy nemzetünk újra visszanyerje önbizalmát.
A magyar miniszterelnök előadásában üzenetet fogalmazott meg a határon túli magyar közösségek felé is: arra biztatta, hogy szavazzanak a jövő évi magyarországi választásokon. Megjegyezte, a választás különleges lesz vagy lehet, mert most európai tétje is van, de a magyarok szempontjából is fontossággal bír. „Kellő higgadtsággal állítom most önöknek: Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most, és nem állt olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most, de ha újra a globális érdekeket kiszolgáló kormány lesz, akkor ezt a történelmi esélyt megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok”, húzta alá Orbán. Nyomatékosította, a határon túli magyar közösségek megmaradásának legfontosabb előfeltétele az erős anyaország, és ezért arra biztatott mindenkit, hogy ne csak szurkoljanak, hanem menjenek be a pályára. Vagyis regisztráljanak, és vegyenek részt a választásokon.
A közönségből érkező kérdések közül több is vonatkozott az erdélyi magyarság helyzetére, célkitűzéseire, többek között az autonómiatörekvésekről is kérdezték a magyar miniszterelnököt. – „A kormány álláspontja ismert. A kormány támogatta az autonómiát. Én személyes álláspontomat szeretném világossá tenni. Két mondatból áll. Az autonómiát támogatom, pont. Jobb híján, pont” –, válaszolt Orbán Viktor. Ami a román belpolitikát és a romániai magyarság belpolitikáját illeti, csak az RMDSZ-hez való viszonyra tért ki, mivel, mint fogalmazott, a többi vonatkozó kérdésre a hallgatóság jobban tudja a választ, s most csak vizsgáztatják. „Gondolhatunk bármit helyes stratégiáról és politikai taktikáról, de egy dologban nincs mit gondolkodni: kire szavaznak az emberek, és Magyarország miniszterelnökének mindig is tiszteletben kell tartania azt a döntést, amit az erdélyi magyarság hoz meg”, jegyezte meg a miniszterelnök.
Végezetül Orbán Viktor megköszönte a közönségből érkezett biztatásokat. „Jól esnek. Az én szakmámban gyakran kell olyan benyomást kelteni, mintha az ember minimum fából, de inkább vasból lenne. Ez nekem nem megy rosszul, de az igazság az, hogy ez egy hazugság, ugyanis sem fából, sem vasból nem vagyok. Én is emberből vagyok, szükségem van elismerésre és támogatásra is”, zárta szavait a miniszterelnök.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!