Online oktatásra térnek át a 60 százaléknál kisebb átoltottságú iskolák, a magas a fertőzöttségű településeken

A 3 ezreléknél nagyobb fertőzöttségi rátájú településeken online oktatásra térnek át következő hétfőtől azok az óvodák és iskolák, amelyek személyzetének átoltottsága pénteken kisebb volt 60 százaléknál - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a tanügyminiszter.

Székely Hírmondó

2022. január 10., 15:432022. január 10., 15:43

Sorin Cîmpeanu hangsúlyozta, hogy az online oktatásra való áttéréshez a két feltételnek együttesen kell teljesülnie. Azaz a személyzet átoltottsága mellett számít a település fertőzöttségi rátája is, és minden hétfőn a pénteki átoltottsági adatokat veszik alapul.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a karantén időtartamára vonatkozó szabályok módosulása miatt módosulni fog a tanügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium közös rendelete az oktatás lebonyolításáról.

Sorin Cîmpeanu azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha lehetőségük van rá, vásároljanak koronavírustesztet és szűrjék a gyerekeiket.

A tárcavezetőnek a sajtótájékoztatóján tették fel a kérdést, miszerint az iskolai nyáltesztek leszállításának akadozását figyelembe véve tanácsolja-e a szülőknek, hogy maguk vásárolják meg gyerekeik számára ezeket a Covid-teszteket.

"Ha érdekli őket a gyereke egészsége, akkor azt tanácsolnám, hogy vegyék meg a teszteket. Elnézést kértem a szülőktől az állami intézmények nevében, amelyek nem tudták biztosítani az akadálymentes beszerzést. A gyermekével törődő szülő, ha teheti, megveszi a teszteket, és köszönettel tartozunk neki, mert nemcsak a saját gyermekét, hanem az egész iskolai közösséget védi" - válaszolta Cîmpeanu.

Hozzátette, a hétfői nap folyamán érdeklődött, de még nincsenek új információk az iskolai nyáltesztekre kiírt közbeszerzési eljárásról.

A Tanulók Országos Tanácsa "teljesen időszerűtlennek" tartja jelenleg a jelenléti oktatás felfüggesztését és a digitális tanrendre való áttérést.

Hétfői közleményében a szervezet rámutat, Romániában elkezdődött a koronavírus-járvány ötödik hulláma, a hatóságok azonban még nem hoztak stabil intézkedéseket a vírus iskolákban való terjedésének megfékezésére. A diákok továbbra is kitartanak azon álláspontjuk mellett, miszerint decentralizálni kell az iskolák működési módjára vonatkozó döntést, tekintettel arra, hogy számos településen nulla a fertőzöttségi ráta.

Meglátásuk szerint jelen pillanatban teljesen indokolatlan lenne országos szinten felfüggeszteni a jelenléti oktatást és áttérni a digitális tanrendre. Ezért arra kérik az oktatási és az egészségügyi minisztert, dolgozzanak ki egy algoritmust, és ennek alapján hozzák meg a döntést egy adott tanintézetben az oktatás mikéntjéről. A Tanulók Országos Tanácsa szerint figyelembe kell venni például a tanulók és pedagógusok átoltottságát, a település fertőzöttségi rátáját, az osztálytermek zsúfoltságát, vagy hogy az iskola tudja-e biztosítani a gyorstesztelést.

A szervezet ugyanakkor kéri, hogy tegyék közzé a miniszterelnök ellenőrző testülete által az iskolai nyáltesztek közbeszerzési eljárásával kapcsolatban végzett vizsgálat eredményét, és követelik a nyáltesztek leszállításának akadozásáért felelős személyek szankcionálását.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés