Bővítené sepsiszentgyörgyi és kovásznai ifjúsásági önkéntes csapatát a Kovászna Megyei Vöröskereszt. A szervezet tevékeny fiatalok jelentkezését várja, akik aktív részesei kívánnak lenni a segítő munkának.
2023. november 09., 15:062023. november 09., 15:06
A Vöröskeresztnek jelenleg 82 aktív önkéntese van Kovászna megyében, most elsősorban középiskolában tanuló diákokat toboroznának, ugyanis több korábbi segítőjük befejezte az iskolát. Az elballagott diákok pótlására legalább 25-30 új önkéntesre lenne szükség. A felhívásra bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 14. életévét, és aktívan részt szeretne vállalni a közösségi segítségnyújtásban.
Az érdeklődők november 30-ig hívhatják a 0745-797210-es (Sepsiszentgyörgy) vagy a 0768-617691-es (Kovászna) telefonszámot, majd egy online jelentkezési űrlapot kell kitölteniük. A jövendőbeli önkéntesek először egy bevezető tanfolyamon vesznek részt, amely során elsajátítják egy természeti katasztrófa esetén követendő lépéseket, majd, ha sikeresen vizsgáztak, elkezdhetik a munkát.
A diákok maguk választhatják ki, hogy a Vöröskereszt melyik programjában (szociális segítségnyújtás, elsősegély, katasztrófavédelem, adománygyűjtés stb.) kívánnak részt venni, az önkéntes tevékenységről pedig igazolást kapnak, ami a későbbiekben hasznukra válhat ösztöndíjak megpályázásakor vagy álláskereséskor.
Az érvényben levő jogszabályok szerint minden munkahelyen kötelező az elsősegélyképzés, ennek apropóján a Kovászna Megyei Vöröskereszt csoportos tanfolyamokat tart állami és magánintézmények, önkormányzatok, iskolák, vállalkozások alkalmazottainak.
Az idei év során közel százötvenen ismerkedtek meg az elsősegélynyújtás alapvető szabályaival a Vöröskereszt oktatói segítségével. Az elmúlt időszakban többek között a kovásznai önkormányzat munkatársainak, sepsiszentgyörgyi, kézdiszentléleki és zabolai iskolák pedagógusainak tartottak képzéseket.
A tizenkét órás tanfolyam elméleti és gyakorlati részt is magában foglal, utóbbihoz a szervezet korszerű eszköztára nyújt segítséget. A képzés végén a résztvevők az Európai Unió országaiban elismert oklevelet kapnak bizonylatul.
Fotó: Kovászna Megyei Vöröskereszt/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!