
Az ősz első számú csillagászati eseménye a Mars oppozíciója: a vörös bolygó október 6-án lesz a legközelebb a Földhöz, mintegy 62 millió kilométer távolságra.
2020. október 05., 09:272020. október 05., 09:27
Idén ugyan valamivel távolabb vagyunk a Marstól, ezért picivel kisebb a látszó átmérője, azonban jóval magasabban figyelhető meg, mint a 2018-as nagy oppozíció idején - mondta el az MTI-nek Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.
Ilyen közelséget nagyjából 26 havonta tapasztalhatunk, de a két bolygó távolsága minden alkalommal más és más. Legutóbb, 2018-ban 57,8 millió kilométer volt ez a távolság és a legközelebb eddig 2003-ban voltunk a vörös bolygóhoz, akkor 55,7 millió kilométer választott el bennünket egymástól.
A vörös bolygó megfigyelhetősége igazából 15-17 évente a legkedvezőbb, ezeket nevezzük nagy oppozícióknak - tette hozzá a csillagász. Legközelebb 2035-ben lesz nagy oppozíció.
Elmondta azt is, hogy a Mars október 13-14-én lesz szemben a Nappal az égbolton, a vörös bolygó ekkor napnyugtától napkeltéig látható lesz, ilyenkor éri el fényessége csúcsát is. Este még a keleti, az éjszaka közepén a déli, hajnalra pedig már a nyugati égtájon lehet megtalálni, egy, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös pontként.
A csillagász elmondta azt is, hogy a vörös bolygó egész októberben megfigyelhető lesz, mivel nem veszít olyan gyorsan a fényességéből. Azonban, ha valaki a felszínét is meg akarja csodálni, annak azt ajánlja,hogy látogasson el egy csillagvizsgálóba.
A Mars közelsége mellett októberben javában hullanak az őszi meteorok legfényesebbjeit adó Déli Tauridák is. A raj nem túl sok meteort ad, ám igen nagy fényességű tűzgömbök jellemzik, amelyek rendkívül látványosak lehetnek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!