Október végén indul az idény

Körvonalazódni látszik a 2020/2021-es női kosárlabda Nemzeti Liga, a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) határozata értelmében október utolsó hétvégéjén kezdődik a női idény.

Bartha Zsófia

2020. szeptember 25., 00:112020. szeptember 25., 00:11

Mint ahogy arról beszámoltunk, a járványügyi szigorú szabályozások miatt ebben a szezonban tornarendszerben zajlanak a kupa- és a bajnoki küzdelmek. Előbb a Román-kupáért küzdenek a csapatok, a bajnokság első teremtornáját valamikor novemberben rendeznék meg.

Jelen állás szerint a női Nemzeti Liga új idényében 11 csapat indul, ezeket a Román Kosárlabda-szövetség két csoportba sorolta az előző, csonka szezon rangsora alapján. A két háromszéki alakulat – a tavalyi alapszakaszhoz hasonlóan – ezúttal is külön csoportba került. Az A-csoportban a Sepsi–SIC mellett az FCC Baschet Arad, a Kolozsvári U, a Konstancai Phoenix, a Bukaresti Rapid és a Nagyváradi Rookies kapott helyet, míg a B-csoportban a Kézdivásárhelyi SE olyan ellenfelekkel kell felvegye a harcot, mint a Szatmárnémeti VSK, a Brassói Olimpia, az Alexandria és a Bukaresti Agronomia.

Az elképzelések szerint a pontvadászat első szakaszában mindenki játszik mindenkivel, azonban nem az eddig megszokott oda-vissza alapon. Az új lebonyolítási rendszer szerint a szakszövetség ezúttal két teremtornát rendezne, az elsőt várhatóan novemberben, a másodikat decemberben. Ezt követi a második szakasz, ahol a legjobb három-három csapat egymás ellen folytatja a küzdelmeket (1–6), míg a másik öt együttes egymással mérkőzik (7–11). Ha a járványhelyzet engedi, ezúttal már oda- és visszavágó rendszerben, külön fordulók formájában rendezik a mérkőzéseket. A harmadik szakasz is az egészségügyi helyzettől függ: ha lehetőség van rá, a rájátszás a hagyományos módon zajlik, ha nem, akkor szintén teremtornákon bonyolítják le a küzdelmet. A bajnokság várhatóan 2021. április végén, május elején fejeződhet be.

Ami a kupasorozatot illeti, hét együttes jelezte részvételi szándékát. A címvédő Sepsi–SIC egyenes ágon elődöntős, míg a többi hat csapat a csoportkörben küzd a legjobb négy közé jutásért: a Szatmárnémeti VSK, az Agronomia Bukarest és a Kézdivásárhelyi SE alkotja az egyik triót, a másik ágon pedig az FCC Baschet Arad, a CSTBv Olimpia Brassó és a Konstancai Phoenix fog mérkőzni egymás ellen. A csoportelsők jutnak a Final Fourba, amelynek a mezőnyét a legjobb második helyezett egészíti ki. A négyes döntő 2021 februárjában vagy márciusában lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés