
Több európai országban maradtak meg az óvintézkedések, sőt, volt ahol új szabályok jöttek.
2021. január 17., 05:502021. január 17., 05:50
Franciaországban szombat este 6-tól életbe lépett a meghosszabbított és az egész országra kiterjesztett éjszakai kijárási tilalom, aminek betartását járőröző rendőrök ellenőrzik. Este 8 és reggel 6 között eddig is csak munkába, iskolába, élelmiszerért vagy orvoshoz lehetett elmenni otthonról. Ezt a tilalmi időszakot nyújtották meg 12 órásra, legalább a következő két hétre.
Franciaországban szombaton 21 és fél ezer új fertőzöttet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak a száma már meghaladta a 70 ezret.
A spanyol egészségügyi miniszter kijelentette, mindent megtesz a kormányzat, hogy elkerülje a teljes körű lezárást a járvány miatt. Salvador Illa közölte, nyárig a lakosság 70 százalékát beoltják a Pfizer vakcinájával.
Pénteken 40 ezer új fertőzöttet jelentett a spanyol hatóság.
„A járvány harmadik hulláma során azokat az intézkedéseket kívánjuk megtenni, amelyek a második hullám alatt működtek, és sikerült kivédenünk az ország teljes lezárását. Ha szükséges, további intézkedéseket teszünk. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a regionális hatóságokkal. Tehát, jelenleg nem tervezünk bezárkózást, ahogyan a második hullámon is túl lettünk anélkül.”
A szervezők 30 ezer emberre számítottak, de csak mintegy 6 ezren tüntettek az osztrák kormány koronavírus-intézkedései ellen szombaton délután Bécsben. A tiltakozók motivációja széles skálán mozgott; sokan a gazdaság visszaesésétől vagy az oltástól félnek, mások összeesküvés-elméleteket vélnek látni a háttérben.
Az osztrák kormány nagy valószínűséggel februárig meghosszabbítja az érvényben lévő korlátozó intézkedéseket. Egy-egy tartományban további szigorítások is lehetnek.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!