2017. április 05., 00:372017. április 05., 00:37
Áll a bál a Soros-birodalom egyik legjelentősebb magyarországi intézménye, a Közép-európai Egyetem (CEU) körül. A szokásos frontok kialakultak, a globális háttérhatalom nyílt színi szereplői hisztériáznak, aláírást gyűjtenek, akcióznak világszerte. A képlet rendkívül egyszerű. Európa háborúban áll.
A globális háttérerők ránk zúdítottak egy asszimilálhatatlan, nem kis részben hódító szándékkal érkező idegen tömeget. Ha a folyamatnak nem vetnek gyorsan gátat, és az eddigi problémakezelési paradigmát nem váltják le igen gyorsan egy hatékony, az az európai kultúra túlélésére összpontosító stratégiára, akkor fél évszázadon belül Európa örökre megszűnik Európának lenni. S akkor azok az értékek is igen gyorsan ki lesznek iktatva a politikai gyakorlatból, melynek jegyében az EU vezetői a „willkommenskultur” öngyilkos jelszavait hangoztatják.
Ennek a globális háttérhatalomnak az egyik közismert képviselője Soros György, akiről mindenki tudhatja, hogy a migránsügyben igen aktív volt, nemcsak szóban, hanem tettben is, nem kevés pénzt fordított Európa muszlim megszállásának támogatására. Soros György intézményei a globalizmus szálláscsinálói.
Ez természetesen érvényes a Közép-európai Egyetemnek nevezett agymosodára is. A nemzetközi baloldallal szoros együttfonódásban élő globalista háttérhatalom számára a tudományos szféra egy kiemelten fontos stratégiai terep. A CEU pedig e terepen egy előretolt bástya.
Példamutató az a bátorság, amivel Csehország akkori miniszterelnöke, Vaclav Klaus kipaterolta az országból ezt az intézményt a kilencvenes évek elején, az akkori államelnök Vaclav Havel nemtetszése ellenére. Most Orbánék látták elérkezettnek a CEU elleni fellépésre, ami összefüggésben lehet Donald Trump győzelmével és az új amerikai elnöknek Soros Györggyel való, feszültségmentesnek nem nevezhető viszonyával.
A jogi eszközök korrektek, a kormány érvelése, miszerint a CEU jogosulatlan versenyelőnyre tesz szert az amerikai diplomák kiadásával, miközben nincs is amerikai képzése, korrekt és követhető. Magyarként egyet tehetünk: szurkolhatunk, hogy a globális háttérerőkkel szemben nyitott új front nem legyen negatív kihatással a kormánypártok jövő évi választási eredményére.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!