Nyártól indul a biciklikölcsönzés Sepsiszentgyörgyön

A meleg idő beköszöntével több mint kétszáz kerékpár és tizenkét tricikli fog a sepsiszentgyörgyiek rendelkezésére állni, az önkormányzat ugyanis nyár elejére tűzte ki az intelligens kölcsönzők üzembe helyezését.

Farkas Orsolya

2024. január 28., 16:002024. január 28., 16:00

Összesen 17 intelligens kerékpárkölcsönző-állomást készített elő az önkormányzat, amelyeket néhány hónap múlva 230 új, ingyenesen kölcsönvehető bicikli és 12 tricikli fog megtölteni. Ezekkel vélhetően nemcsak a városközpont zsúfolt utcáin, hanem az Olt folyó töltésén épülő kerékpárúton is lehet majd tekerni, amelynek munkálatai akadoztak ugyan, de az átadásra nyáron sor kerülhet. Az út Kilyéntől az Árkos-patakáig fog húzódni, és a biciklizők 7 kilométer hosszú, napelemes lámpákkal kivilágított szakaszt járhatnak majd be.

Galéria

Az intelligens kölcsönzőállomás projektje a városi mobilitási terv részeként, európai uniós forrásokból jön létre, és a városi környezetkímélő közlekedést ösztönzi, akárcsak a nemrégiben érkezett elektromos autóbuszok. Az önkormányzat hivatalos közleménye szerint jelenleg öt új jármű áll az utasok rendelkezésére a városban.

A maradék hét autóbuszt a későbbiekben helyezik forgalomba, valamint 17 töltőállomást szerelnek majd fel a szolgáltató végleges telephelyén és a Gólya utcai végállomáson. Ezenkívül elkezdik az új, korszerű buszmegállók munkálatait, amelyeket digitális kijelzővel, wifivel látnak el, néhányhoz pedig jegyautomatát is kihelyeznek. Ezek mellé új útvonalak is társulnak, amelyek olyan városnegyedeket fognak érinteni, ahol korábban nem közlekedtek buszok. A jövőben az önkormányzat további 12 elektromos buszvásárlás közbeszerzési folyamatát indítja el és 74 elektromos töltőállomás elhelyezését is tervezi a városban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust