
A kézdivásárhelyi kirakodóvásár mellett – amit februárban és márciusban a sertéspestisjárvány miatt fújt le a megyei állategészségügyi igazgatóság – el kellett napolni a bálványosi, nemzetközi disznótoros fesztivált is.
2019. február 07., 00:022019. február 07., 00:02
Daragus Attila, Torja polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság átiratban értesítette őket a karanténról, amit azért rendeltek el, mert Háromszéken is megjelent az afrikai sertéspestis. Mivel a megyében érvényben levő, 45 napos karanténba beleesett volna a gasztronómiai rendezvény is, amelyet március első felében tartottak volna, így kénytelenek voltak elnapolni azt, hiszen annak a főszereplői a sertések. A szervezők már értesítették a benevezett 15 csapatot – bel- és külföldieket – a kényszerintézkedésről.
Az elöljáró rámutatott, biztonsági megfontolásból úgy döntöttek, hogy a tizennegyedik nemzetközi disznótoros fesztivált november egyik hétvégéjén, vélhetően a hónap végén tartják, de a pontos dátum egyelőre nincs leszögezve.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!