
Egy norvégiai képviselő Nobel-békedíjra jelölte a Black Lives Matter nevű, rasszizmus elleni mozgalmat, amely az afroamerikai George Floyd tavalyi meggyilkolását követően tett szert nemzetközi ismertségre.
2021. január 31., 08:032021. január 31., 08:03
A mozgalom az Egyesült Államokban kezdődött 2013-ban, és mára az egyik legerősebb kezdeményezéssé vált, amely nemzetközi szinten harcol a faji megkülönböztetés ellen – hangsúlyozta Petter Eide, a Szocialista Baloldal nevű norvég párt képviselője szombaton.
A Black Lives Matter ismertsége és támogatottsága azt követően szélesedett ki, hogy az egyesült államokbeli Minneapolisban 2020 májusában, egy brutális rendőri előállítás során életét vesztette az afroamerikai George Floyd, s a mozgalom tüntetések sorozatát szervezte a feketéket sújtó rendőri erőszak ellen. Petter Eide szerint a mozgalomnak köszönhetően számos országban előtérbe kerültek a rasszizmus jelentette problémák, és új vita kezdődött a kérdésről.
Úgy tudni, hogy a Nobel-békedíj jelöltjeinek idei listáján többek között a WikiLeaks alapítója, Julian Assange, Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki politikus és két társa, számos sajtószabadságért harcoló szervezet, Donald Trump volt amerikai elnök, valamint az Oltóanyag- és Védőoltási Világszövetség (GAVI) is rajta van már.
A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda minden év októberében. A jelöléseknek január 31-ig kell beérkezniük az arra felhatalmazott személyektől. A bizottság évente több száz ajánlást kap, a jelöltek többségének nevét nem hozzák nyilvánosságra.
A Nobel-békedíj az egyetlen Nobel-díj, amelyet nem természetes személy is megkaphat. Gyakran részesültek szervezetek az elismerésben, a vöröskereszt például többször is volt díjazott.
Ez az egyik legtekintélyesebb nemzetközi kitüntetés. A díjat – a többi Nobel-díjjal együtt – Alfred Nobel svéd kémikus, a dinamit feltalálója alapította. Nobel akarata szerint a békedíjat az a személy vagy szervezet kapja, aki vagy amely az elmúlt év során a legtöbbet tette a nemzetek közötti testvériségért, a nemzetközi békéért. 2020-ban az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ítélték oda a rangos elismerést.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!