Nincs a táncnak otthona

Már a pandémia előtt sok gondot okozott a rendezvényszervezőknek, hogy a megyeszékhelyen egy-egy kulturális eseménynek, kiállításnak megtalálják a megfelelő adottságokkal és befogadóképességgel rendelkező helyszínt, főleg a központban. Most a néptánccsoportoknak vannak idült gondjaik a próbatermekkel, márpedig a megfelelő körülmények hiánya elriaszthatja azokat a fiatalokat is a néptánctól, akik még őrzik a mozdulatokban és dallamokban kibontakozó magyar kultúrát.

Bodor Tünde

2022. február 02., 00:012022. február 02., 00:01

Virág Endre nevét kevés ember nem ismeri a megyében, a Háromszék Táncegyüttes volt tagja, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület vezetője jelenleg három korcsoportban több mint 100 kisebb-nagyobb gyereket tanít néptáncra. Ők a Százlábú, a Százlábacskák és az Aprólábak csoportokban táncolnak, de Virág Endre és felesége, Imola keze alatt működik egy-egy felnőtt néptánccsoport is Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.


Nyilvánvalóan a közel kétszáz táncos kap valamit a foglalkozásokon, azért léteznek sok éve a csoportok, az Aprólábak pedig biztosítják az utánpótlást a nagyobbakat tömörítő együtteseknek. Virágéknak a néptánc tanításával töltött éveikben állandó gondot jelentett a megfelelő terem hiánya. Ezt a járvány is megcifrázta: egyrészt a szigorítások megritkították a próbaalkalmakat, és megtörtént, hogy egy évig nem tudtak próbát tartani – magyarázta Virág Endre. Bár korábban a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében sokáig szívesen látták őket, és a hely nagyjából alkalmas a táncra, a koronavírus miatt onnan is kiszorultak, sőt, a kollégium Tőkés Zsolt vezette néptánccsoportjának is máshol kellett próbálnia. Jelenleg egy, szintén a járvány által sújtott, ki nem használt vendéglátóegységben tudnak termet bérelni, átmeneti jelleggel. Virágék belefáradtak a harcba, melyet a megfelelő helyszínért vívtak, és amelynek megoldása érdekében már a város és a megye vezetéséhez is több ízben folyamodtak.


– Egy egyszerű, kb. 10 x 15 négyzetméteres teremre lenne szükségünk, ahol tükrök vannak a falon, hogy a táncosok ellenőrizhessék a mozdulataikat, a padló rugalmas, mert a beton hosszú távon tönkreteszi az ízületeket, ahol megvan a megfelelő hangosító felszerelés, és nem nekünk kell állandóan becipelni a hangfalakat, amelyeket veszélyeztet, tönkretesz a hidegből melegbe hurcolás. Kellene még két mosdó és két öltöző. Ennyi. Itt a tánc otthona lehetne, próbálhatna a város összes tánccsoportja, fel is léphetnének, akár iskolai előadások céljára is ki lehetne használni a termet. Táncház működtetésére is megfelelne, ami szintén helyhiány miatt szünetel a városban. El vagyok keseredve. A balettet, zumbát, ha nem Szentgyörgyön, akkor Brassóban vagy Brüsszelben is lehet gyakorolni, de a magyar néptáncot csak mi őrizzük – mondja Virág Endre, aki szerint a táncos gyerekek tartása, viselkedése is más, érződik rajtuk az a plusz, amit a közösségben és saját kultúránkon keresztül kapnak.


A néptáncoktató hangsúlyozta, nem sportellenes, de fájó, hogy a sportnak hatalmas infrastruktúrája és támogatottsága van a városban, a Sepsi Carddal is a szabadidős létesítményekbe való kedvezményes belépést támogatják, ezzel szemben az amatőr néptánc több mint egy évtizede mellőzött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés