
Első alkalommal került sor Csernátonban és Székelyföldön is A magyarok kenyere – 15 millió búzaszem ünnepére. A székelyföldi búzaösszeöntést a Haszmann Pál Múzeum fogadta be.
2020. augusztus 31., 00:072020. augusztus 31., 00:07
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Böjte Csaba ferences testvér, székelyföldi megyei és helyi önkormányzatok vezetői, civil szervezetek és számos érdeklődő jelenlétében került sor arra az ünnepségre, amit a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és Kovászna Megye Tanácsa hozott tető alá.
Az ünnepség kezdetén a Csíkszéki Mátyás-huszárok – Jani András huszárkapitány vezetésével – a nemzeti imáink közepette felvonták a Trianon-zászlót, majd sorban léptek színpadra a felszólalók, akik egyhangúan úgy fogalmaztak, csak az összefogásból eredeztethető megmaradásunk záloga, kiemelve, hogy a hasonló kezdeményezések is a magyarságtudat erősödését jelentik.
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke fontosnak tartotta hangsúlyozni: a magyarság – legyen az az anyaország határain túlszakadt – nem más, hanem a saját maga kenyerét eszi, ami a saját búzából őrölt lisztből készül.
A jelenlévők egy tárolóba öntötték a székely székekről származó búzát, majd az esemény – amelyre visszatérünk – Böjte Csaba beszédével és a Háromszék Néptáncegyüttes fellépésével ért véget.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!