Nem hiányzik a régi életem

Vírus előtt: reggel hét óra van, felkelsz, főzöl egy adag kávét, elkészülsz, munkába mész, dolgozol, megiszol még egy kávét, rendelsz kaját, dolgozol, bevásárolsz. Este hét óra van: otthoni teendők elvégzése, előkészíted másnapra a tennivalókat, gondolkodsz, hogy ma ismét nem volt időd a kedvenc könyvedre, húsz perc pihenésre. Rohansz.

Rohan a világ. Nincsenek nyugodt pillanatok, őszinte beszélgetések. Vannak találkozások, de nincsenek örömök. Feladatoktól feladatokig rohansz, és ez a lista csak egyre bővült. Esélyt sem ad az élet arra, hogy lefekvés előtt mindent kipipálhass a napi feladatok listáján. Úgy alszol el, hogy közben nyugtalanság járta át minden porcikádat, csak a munkára koncentrálsz, és terheled elmédet olyan dolgokkal, amelyek meg sem érdemelnék. Edzel rohanva, pihensz agyalva, szeretsz hazudva.

Ez volt a vírus előtt. Nem volt időnk sem önmagunkra, sem egymásra. Mert nem hagytunk időt rá. Tapostunk a mókuskerékben, remélve egy jobb holnapot. Aztán Isten megsokallta, és döntött, ha mi már nem tudtunk. Bezárta ajtainkat, négy fal közé szorított. Nem volt étterem, edzőterem, mozi, színház, a munkát hazavittük, a gyerekünk szobája iskola, óvoda lett, a nappali iroda, a konyha kávézó, az udvar park, az online tér a kapcsolat, a család a legjobb barát. És végre, minden megnyugodott! Rájöttünk, hogy a feladatok, amiket be akartunk szorítani 24 órába, nem is annyira fontosak. Rájöttünk, hogy néha otthon egyedül jobban át tudjuk élni a szentmisét, az előadást, a koncertet. Rájöttünk, hogy az iskola helyett a tanulás a fontos. A találkozások helyett pedig a figyelem.

Mit adott nekem a karantén, a kialakult helyzet? IDŐT! Időt arra, hogy megismerjek egy csodálatos embert. Időt arra, hogy motivált legyek, és leszaladjak 25 perc alatt öt kilométert. Időt, hogy megtanuljak türelmes lenni. Időt, hogy el tudjam dönteni, ki fontos az életembe, időt arra, hogy megtanuljam, nagyon tud hiányozni az, aki nincs melletted. És talán, ami a legfontosabb, hogy a dolgok, amikről magunktól értetődően azt hittük, járnak nekünk, bármikor felfüggeszthetőek: séta a napsütésben, kocsmázás, látogatás a nagymamánál, kirándulás, egy esti csók. Szóval: élvezd, amíg még mindez szabad.