Nem fáj eléggé

Csütörtökön közölte a Tanügyi Szabad Szakszervezetek elnöke, Simion Hăncescu, hogy nem lépnek a tanárok általános sztrájkba januárt 10-től (sem később e hónap folyamán), mert a szabadságok miatt nem sikerült kellően mozgósítani a tagokat. Miért álltak el eredeti szándékuktól, és mi lesz akkor az elmaradt fizetésemelésekre vonatkozó követelésekkel? – kérdeztük a Kovászna megyei szakszervezeti vezetőt, Nagy Gábort.

Bodor Tünde

2022. január 07., 00:062022. január 07., 00:06

A szakszervezet megpróbálja folytatni a tárgyalásokat a kormánnyal.


– Az az igazság, hogy nincs meg az 50%-ot meghaladó többség, amely ahhoz lenne szükséges, hogy általános sztrájk kezdődjön a tanügyben – közölte Nagy Gábor. Kovászna megye 1%-kal maradt el ettől a határtól, azaz a tagság 49%-a jelezte aláírásával, hogy egyetért az általános tiltakozó akcióval. De tulajdonképpen 70% alatt nem is érdemes elkezdeni a sztrájkot, mert közben úgyis megcsappan ez az arány – vélekedett korábbi tapasztalataira alapozva a szakszervezeti vezető.


Szerinte nem volt elégséges a mozgósítás, vannak olyan iskolák, ahol nem is gyűjtöttek aláírásokat (pl. a Székely Mikó Kollégium). Országos szinten is lehangoló a helyzet, alig három megye lépte túl a megszabott küszöböt, a többiben viszont nem jött össze az 50% sem…


Bár egy korábbi országos felmérés szerint a pedagógusok kétharmada egyetértett az általános sztrájkkal, a megyében a tanárok egy jó részének álláspontja röviden és velősen úgy summázható: „Kicsi tanítás kis pénz, sok tanítás sok pénz.”


– Nem érzik még a drágulások hátulütőjét, még a tél sem olyan kegyetlen, nem - 20 fokról kell felfűteni a lakást – latolgatta az okokat Nagy Gábor. Pedig nincs mentség arra, hogy a kormány saját törvényét nem tartja be, mert 2020 szeptemberétől tartozik az abban leszögezett béremelésekkel

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés