Nem állnának meg a haladás útján

barni

2021. január 14., 00:052021. január 14., 00:05

Az elöljáró beszélgetésünk elején az elmúlt év utolsó harmadának megvalósításait emelte ki. „Kavicsot szórtunk a 11-es országúti bejárónál található buszmegálló melletti területre, hogy az ingázóknak ne kelljen a sárban járniuk. Felújítottuk és kibővítettük a közvilágítást: LED-esre cseréltük az égőket, illetve oda is raktunk, ahol ez hiányzott, például a Kutyaszorítóban vagy a Bálint Ferenc utcában. A főúton ezidáig minden második oszlopon volt égő, ám ezúttal az összesre szereltünk. A tanács épületének külső felújítását is elvégeztük: lehálóztuk és nemesvakolattal csinosítottuk az ingatlant. Ez elengedhetetlen volt, hiszen omladozott a vakolat. Ezt az épület belső felújítása követte: fajanszoztunk, parkettát, illetve a jobb kihasználhatóság érdekében válaszfalat raktunk, meszeltünk, és a faajtókat is lefestettük.”

Idén elkészül a templom

Hamarosan a gyógyszertár is nyithat. „A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) ellenőrzése során a célra megfelelőnek találta az épületet, így, amint Balog Sándor maksai patikus megkapja az utolsó jóváhagyást, végre kinyithat a gyógyszertár, amely hetente kétszer: kedden és pénteken áll majd a helyiek rendelkezésére”. Karácsonyra is készült az önkormányzat. „Az óvodásoknak és iskolásoknak ajándékcsomagot állítottunk össze, a polgármesteri hivatal elé pár év kihagyás után ismét karácsonyfát állítottunk, emellett a villanyoszlopokra díszvilágítást szereltünk”, sorolta.

Év végén az egyházak is megkapták az önkormányzattól a megpályázott támogatást. „30–30 ezer lejjel támogattuk a református egyház felújítását, illetve a település mintegy száz katolikus hívét szolgálni hivatott katolikus templom építését”. Utóbbi kapcsán további jó híreket is megosztott lapunkkal Marti István. „Hosszabb stagnálás után ismét mozgásba lendült a templomépítés, készen van a feljáró, a padokat is beraktuk és az orgona is a megfelelő helyre került”, fejtette ki. Hozzátette, Kedves Tibor beszolgáló római katolikus plébános már karácsonyi misét is tartott az új istenházában. Még a külső vakolás és a templom környékének területrendezése van hátra, a templomszentelést tervek szerint szeptember 7-én, a kassai vértanúk napján rendeznék. „Addig is havonta egyszer, illetve ünnepnapokon szentmisét tartanak a falu szórványkatolikusainak”, hangsúlyozta az elöljáró.

A kilenctagú tanács (öt RMDSZ-es és négy EMSZ-es) munkáját is értékelte az elöljáró. „Zömében egyazon irányba húzzuk a falu szekerét, ám van egy-két személy, akiknek a nevét inkább nem említem, de ők akadályozzák a munkát. Például költségvetés-kiegészítésként kaptunk 14 ezer lejt szociális kiadásokra, erre egyikük nem szavazta meg, hogy az összeget bevegyük a büdzsébe. A másikuk meg az egyházak számára odaítélendő összeget nem szavazta meg. Ám ettől az »apróságtól« eltekintve, illetve a járvány ellenére úgy vélem, elég jó évet zártunk, tettük a dolgunkat, volt haladás”. Hozzátette, új erőkkel gyarapodott a helyi önkormányzat. „November 1-jétől Sebestyén Noémi személyében jegyzőnk, míg január 4-étől Pelczer Dalma Judith személyében végre könyvelőnk is van”, újságolta.

Indulhat az óvoda-projekt

Az idei tervek felsorolását megelőzően megjegyezte, a késve, de annál nagyobb lendülettel és hóval beköszöntő tél sem okoz fennakadást a közlekedésben. „Lejárt az az idő, amikor Bartók Ede Ottó korábbi polgármester »önszorgalomból« tisztította meg a hótól az utakat. Az önkormányzatnak van hótolója, és az is, aki kezelje, szükség esetén folyamatosan takarítja a 11-es községi utat, illetve a mellékutcákat.

A terveket illetően sem szűkölködnek Dálnokban. „Amint megkapjuk az építkezési engedélyt, hozzálátunk a ravatalozó parkolója, az oda vezető járda és lépcső, illetve a bekötőút melletti sánc kibetonozásához. Az óvoda felújításának ügyében is jelentős előrelépés történt, az Ördög Construct cég nyerte a licitet, így a szerződés aláírása után, vélhetően tavasszal munkához láthatnak, és reményeim szerint a következő tanévet már a megújult épületben kezdhetik a kicsik és pedagógusaik. Ugyancsak tavasszal a kultúrotthon épületének külső felújítását is elvégezzük, beleértve a térkövek újrarendezését, illetve a lépcsők burkolatának felújítását is,” sorolta az elöljáró.

Hozzátette, bízik benne, hogy a Csernátonnal közös, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó munkához is hozzálátnak idén. „Ha végeznek a csatornázással, a mellékutcák leaszfaltozására is pályázunk”, biztosított a polgármester. „A szörcsei híd újjáépítése is fontos számunkra, ám még elő kell teremtenünk a szükséges anyagiakat”, hangsúlyozta. „Amit még nem említettem, a szociális kártya keretében 75 éven felüli kisnyugdíjasoknak meleg ebédet biztosítunk, a csernátoni Rizotti-kifőzde minden nap hozza a napi menüt, továbbá tárgyalást folytatok egy tűzoltóautó beszerzésére, és hamarosan kivágjuk a száraz fákat, illetve levágjuk a száraz ágakat a faluba bevezető út mentén”, tudatta az elöljáró.

Marti István bizakodó a járványhelyzetet illetően is. „Hátha végre-valahára lecseng a járvány. Ez esetben végre ismét falunapokat rendezhetnénk és a fociélet is újraindulhatna, hiszen a hétvégi mérkőzések nagyon hiányzanak a helyieknek. Addig is dolgozunk, a lakosok 8–16 óra között megtalálnak az önkormányzatnál, azért vagyok itt, mert tenni akarok a falu fejlődéséért”, mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés