Néhány mondat Ukrajnáról

Néhány éve lelkesen üdvözölte a nyugati közvélemény az ukrajnai – pontosabban a kijevi Majdan téren kirobbant – forradalmat. Az európai integrációnak hátat fordító, demokratikusan megválasztott elnököt a nemzetközi figyelem közepette kiűzték az országból (mint egy zsarnokot), majd a polgárháborúvá kiteljesedő válság és a krími orosz agressziót követően megszervezett, előrehozott választásokkal az immár Nyugat-orientált kijevi kormány nekiállt a Szovjetunió szétesése óta jegelt nemzetállam kiépítéséhez.

A két – jelenleg egymásnak feszülő – geopolitikai és civilizációs érdekszféra határán fekvő ország azóta is csődközeli állapotban őrlődik a különféle erők szorításában. Bár a fővárosban a politika látszólag a parlamentáris demokrácia szabályai között zajlik, az országgyűlésben és az utcán ökölre menő honatyák, a lembergi nacionalista milíciák ámokfutásai vagy a fényes nappal agyonlőtt orosz disszidensek hullái jelzik, mennyire törékeny lábakon szédeleg a társadalmi béke az ukrán hazafiak körében.

Nem sok jót ígér ez az állandósulni látszó állapot a nemzeti kisebbségek számára sem. Mióta az ország keleti, polgárháború sújtotta részében élő többmilliós oroszajkú népesség jogaiért Moszkva szólal fel, minden más kisebbségi jogkövetelés dühödt reakciókat vált ki az uralmon levő nacionalista, úgymond Európa-barát körökből. Sőt, a testvérháború hevében inkább emezeken, a gyengébbik félen igyekeznek revánsot venni és példát statuálni. Így történhet meg, hogy bár a donyecki régióban millió szám élnek kettős állampolgárok, mégis a magyar alpolgármestert menesztik emiatt Csapon. Vagy éppen a román kisebbség jogaiért felszólaló politikai aktivistát fenyegetnek veréssel az utcán, fényes nappal.

Vagyis az ukrán hazafiak szemében a nemzeti kisebbségek jogkövetelése az orosz imperializmus és terjeszkedés rémét eleveníti fel. Úgy érzik, a kisebbségi kérdés a nemzeti szuverenitás és a nyugatosodás kerékkötője (mily ismerős ez a félelem). Pedig ha már Európa a követendő minta, nem ártana egy kicsit több figyelemmel tanulmányozni a nyugat-európai demokráciák által kialakított – nem mellékesen: bevált – intézményeket: a kisebbségi autonómiákat. Igaz, erre a 27 éve európai nemzetet építő román kollégáknak sem ártana odafigyelni.