Napirenden az új tanügyi reform

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Péter Sándor

2019. február 12., 08:442019. február 12., 08:44

Megtudtuk, hogy tanügyi törvénytervezet egyelőre még nincs (legalábbis még nem jutott el hozzánk), de amiről beszélhettünk és beszélnünk kell, az akad bőven. Legfájóbb dolog kétségtelenül a magyar oktatás szempontjából az egyre több bezárt tanintézet, a mind kevesebb gyerek, az iskolát egyre nagyobb számban elhagyó tanulók serege, s ezek a jelenségek egyformán sújtják mind a román, mind a magyar oktatást. Feltűnően nő a pedagógus-hiány, észrevehetően csökken az oktatás színvonala tanítási nyelvtől függetlenül, a megszűnő tanintézetek főleg vidéken, kisebb falvakon jelzik elsősorban az elnéptelenedést, a kiszolgáltatottságot.

Felmerült a kérdés, hogy a kis települések esetében az-e a jobb megoldás, ha az autóbuszok számának növelésével oldják meg a környező falvak gyerekeinek ingáztatását, avagy ha az önkormányzat ragaszkodik a tanintézethez, akkor is, ha a kis létszám fenyegetővé válik. Sok helyen esetleg a lelkész marad az egyedüli értelmiségi, de előfordul, hogy még lelkészre sem futja.

Mondjuk örömteli megvalósulásnak, hogy Nagyváradon létrejön a magyar tannyelvű pedagógus-továbbképző intézet?  Nekünk, háromszékieknek megfordult a fejünkben, hogy ezt magunknak is kivívhattuk volna, kiváló körülményeket lehetett volna ehhez teremteni. Nem harcoltunk érte. Azt is jó volt hallani, hogy a magyar kormány által pénzelt óvodaprogram kivitelezése folyamatosan, az ütemtervnek megfelelően történik, s a jövőben tovább bővül. Némi előrehaladást a tehetséggondozásban is feljegyezhettünk, de további javulásra, egyeztetésekre, közös kezdeményezésekre feltétlenül szükség lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés