A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
2020. december 22., 00:022020. december 22., 00:02
A csernátoni Végh Antal Általános Iskolát pár nappal ezelőtt kereste fel ifj. Molnár Sándor vállalkozó, hogy egy jelentős pénzösszeggel szeretné támogatni szülőfaluja, Kézdialbis iskoláját és óvodáját.
A Csernátonban és Albisban működő SAN-MOL üzletek tulajdonosa már korábban is adományozott a gyerekeknek, ünnepek előtt a vásárlóknak is mindig rengeteg ajándékot juttat, bőkezűen adakozik a község intézményei számára is. Iskolai programok alkalmával is nagy csapat gyereket látott vendégül: fagyival, édességgel lepte meg, nemcsak a helybélieket, de a közös rendezvényre odalátogató, jóval nagyobb létszámú csernátoni alsótagozatosokat is.
Szeretnénk megköszönni az 25.000 lejt, ami hatalmas segítséget jelent a kis iskolának. Ebből az összegből az óvodát szerelik fel, ugyanakkor interaktív tábla, kivetítő, laptopok, korszerű nyomtató-sokszorosító gép és új függöny kerül az osztálytermekbe, ezek beszerzése már folyamatban van. Reméljük, hogy januárban a gyerekek is birtokukba vehetik mindezt, és az iskolában örvendhetnek, használhatják ezeket az eszközöket.
A 2020-as év emberpróbáló kihívásai után nagy-nagy meglepetés ez az adomány. Jó tudni, érezni, hogy a kis falucskákban még mindig vannak ilyen nagylelkű emberek, akik támogatják, erősítik a közösséget, felkarolják az egyre több nehézséggel küzdő kisiskolákat. Mint ahogy Aranyosi Ervin írja December című versében: „Ha szeretet fénye /szívünkből sugárzik, /lángra gyúl sok szép szív, /és már nem is fázik, átmelegszik, hittel, ő is adni képes! Szereteted eljut/ mások jó szívéhez.”
Hálás köszönettel kívánunk Molnár Sándornak és családjának áldott békés ünnepeket, boldog új évet, további sikereket munkájában!
A csernátoni Végh Antal Általános Iskola vezetősége, az albisi iskola pedagógusai és a gyerekek
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!