
A Liverpooli Egyetem kutatói azt találták, hogy az ipari és építőipari szakmunkák esetében a legvalószínűbb az összefüggés az erős alkoholfogyasztással, a diplomás foglalkozások – többek között orvos, tanár – esetében kevésbé valószínű a kapcsolat.
2021. március 02., 06:242021. március 02., 06:24
Az Egyesült Királyságban a kocsmárosok és vendéglősök, a kőművesek és az ipari takarítók munkaköre függött össze az erős alkoholfogyasztás legnagyobb esélyével.
A legkisebb összefüggést a lelkészek, a fizikusok, a geológusok, a meteorológusok és az orvosok esetében találták.
A foglalkozás és az alkoholfogyasztás kapcsolatát a brit Biobank egészségügyi adatbázis 2006 és 2010 között toborzott résztvevői közül 100 817 felnőttön vizsgálták, átlagéletkoruk 55 év volt.
A résztvevők beszámoltak foglalkozásukról, valamint a hetente és a havonta megivott alkohol mennyiségéről. A nőknél az számított erős fogyasztónak, aki hetente több mint 35 egységnyi, a férfiaknál, aki heti 50 egységnyi alkoholnál többet ivott. Egy egységnek Nagy-Britanniában 10 milliliter (8 gramm) tiszta alkohol számít.
A kutatók azt is megállapították, hogy a foglalkozás és az erős alkoholfogyasztás összefüggése eltérő a nők és a férfiak esetében.
Az ipari vagy építőipari szakmunkák a férfiaknál kapcsolódtak az erős alkoholfogyasztás valószínűségéhez, a nőknél a vezetői-menedzseri munkakörök.
Az erős alkoholfogyasztás a férfi lelkészek, orvosok és várostervezők körében volt legkevésbé valószínű, a nőknél ezek a foglalkozások az iskolatitkár, a biológus, a biokémikus és a fizioterapeuta voltak.
„A nők és férfiak között megfigyelt, foglalkozás és alkoholfogyasztás kapcsolatát érintő különbségek jelezhetik, hogy a munkakörnyezet, a nem és más bonyolult tényezők hogyan befolyásolják az alkohollal való kapcsolatot” – mondta Andrew Thompson, a tanulmány egyik szerzője.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!